// 2025. július 15., kedd // Henrik, Roland
Kustán Magyari Attila Kustán Magyari Attila

Kirekesztősdi

// HIRDETÉS

Magyarországi testvéreinkről is kiderült anno, hogy rettenetesen gyűlölik a pirézeket, akik pedig, szegények, nem is léteznek. Egyébként körülbelül annyit tudtak az erdélyi magyarokról, mint a pirézekről – akkor is, amikor december ötödikén leszavaztak minket, és most is, amikor romantikus álmokat szőnek az „igaz” és „tiszta lelkű” hatumákról.

(Külön)Vélemény

Szerző: Kustán Magyari Attila
2015. január 30., 08:28

„Azt mondják a bölcs emberek, hogy a Facebook ma megmutatja, amit eddig csak a kocsmában láthattunk: az asztal mellett nagyokat mondó, mámoros primitíveket, azokat az embereket, akiknek a véleménye a kommentelés műfajának megjelenéséig nem kerülhetett ki a négy fal közül. Kösz, Zuckerberg…

Persze a Facebook nem változtat a véleményeken, csak – sajnos – látható teszi azokat. Magyarországi testvéreinkről is kiderült anno, hogy rettenetesen gyűlölik a pirézeket, akik pedig, szegények, nem is léteznek. Egyébként körülbelül annyit tudtak az erdélyi magyarokról, mint a pirézekről – akkor is, amikor december ötödikén leszavaztak minket, és most is, amikor romantikus álmokat szőnek az „igaz” és „tiszta lelkű” hatumákról. Eközben az is világossá válik, hogy milyen magas fokú az intolerancia a toleranciára áhítozó hazai testvérekben.

Persze, mi megérdemeljük a toleranciát, nem úgy, mint más. Elvégre fehérek vagyunk: ez biztosan erény, nem? Édesanyánk majd’ barnának szült, de aztán Isten – tudják, akire mindig hivatkoznak a népek két mocskolódás között – kijavította a hibát. Aztán meg heteroszexuálisak is vagyunk, szerencsére. Igaz, mintha mostanság senki nem vállalna túl sok gyereket, szexuális preferenciák ide vagy oda, mégis sűrűn mutogat másokra, hogy most már igazán teleszülhetnék a Kárpát-medencét. Az is igaz, hogy jó barátaink, rokonaink, családtagjaink szoronganak a társaságunkban, és mosolyognak kényszeredetten egy-egy jó buzizás alatt, de ezt kényelmesebb figyelmen kívül hagyni.

Pedig hát valakinek másfélének is kell születnie, nem lehet mindenki daliás, heteroszexuális magyar, akinek állása van és családja. Nem nagy meglepetés belátni, hogy annak a másfélének mi vagyunk másfélék (és ha eléggé buta, akkor gyűlöl is minket ezért). Persze mindig annak van igaza, aki a saját fejéből kilátva értelmezi a világot, és véletlenül sem tudja beleképzelni magát más helyzetébe – de mégis, egy pillanatra megállva csak, adjunk esélyt annak is, hogy másokat a maguk szempontjaik szerint élnek, és nem úgy, ahogy mi akarjuk.

Érdekes szellemi kaland lesz."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Kiskorúak elektromos rollerrel elszenvedett balesetéért a szülők ellen indítanak bűnvádi eljárást, figyelmeztet a rendőrség
Krónika

Kiskorúak elektromos rollerrel elszenvedett balesetéért a szülők ellen indítanak bűnvádi eljárást, figyelmeztet a rendőrség

Országszerte egyre több kiskorú szenved balesetet elektromos rollerrel. Szatmár megyében az elmúlt hétvégén három 10 és 12 év közötti gyereket kellett sérülésekkel kórházba szállítani.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé
Főtér

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament
Krónika

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament

Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.

Két ember meghalt, négyen megsérültek egy közlekedési balesetben
Székelyhon

Két ember meghalt, négyen megsérültek egy közlekedési balesetben

A rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic) szerint a 7B jelzésű országút Arad és Tornya közötti szakaszán történt balesetben két autó volt érintett.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?