Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Ilie Bolojan miniszterelnök megnyitotta a kormányülést („Jó napot, kezdődik a kormányülés”) és szúrós szemekkel végignézett kabinetjén. „Emberek, nincs pénz”. Ezután minden miniszter tudta, hogy az államkassza üres, és pénzt kell tenni bele, ha a fene fenét eszik is.
– folytatta Bolojan, ő ugyanis szereti az egyértelmű és direkt mondatokat. És hazudni sem szeret. Mondjuk nem is kellett hazudnia, az államkassza valóban üres.
Ezután Bolojan sorra vette a minisztereket és kicsavarta belőlük az ígéretet, hogy lesz átszervezés, lesz leépítés, lesz szigor, lesz költségcsökkentés, lesz péééénz. „Nem érdekelnek a kifogások, nem érdekelnek a sirámok, odakinn egy szarvihar van, ha most nem csinálunk valamit, összeomlik minden” – Románia utolsó reménysége, a Vaskormányfő még egyszer végignézett – természetesen szúrós szemekkel – a gombóccal a torkukban ülő, homályos szemekkel a kormányasztal zöld vásznát bámuló miniszterein.
És amikor Vaskormányfő Bolojan a miniszterkicsavaró sorban Daniel David oktatásügyi miniszterhez ért, akkor neki is azt mondta: „Daniel, drágulé, tőled is pénz kell, húzd meg szépen a nadrágszíjat és hozd te is a megszorító javaslataidat, aztán majd utána elindíthatod az oktatási reformokat, a te reformjaidat, amivel évekig cseszegetted a kormányt a kolozsvári BBTE kényelmes rektori székéből.”
Daniel David pedig a kormányülés után visszament a tanügyminisztériumba, összehívta az államtitkárokat, az osztályvezetőket, az igazgatókat és a szakértőket és megmutatta nekik, hány lyukkal kell szorosabbra húzni azt a nadrágszíjat.
arról sem, hogy idén szabad szemmel is látható lett, hogy csökken a sikeresen érettségizők száma, de még arról sem, hogy az egyetemek lasszóval fogják a diákokat, mert még olyan korábbi sikerszakokon is, mint a számítástechnika vagy az építészet, betöltetlenül maradtak ingyenes helyek. Arról sem beszéltek, hogy mit kezdhet a szemléletében és gyakorlatában is idejétmúlt romániai oktatási rendszer az utóbbi években teljesen és globálisan átalakult információáramlási, tudásszerzési, tanulási tendenciákkal, az emiatt gyökeresen megváltozott generációs kognitív problémákkal. Vagy hogy milyen új tankönyveket, tanítási módszereket és tanrendet lehetne kidolgozni, ami most, 2025-ben valahogy hasznossá tehetné mindazt, amit intézményes oktatásnak nevezünk.
Amelynek az utóbbi 35 évben 34 minisztere volt és mind belebukott a „reformokba”. Amelyben a tanárok, tanítók, iskolaigazgatók a tényleges pedagógusi tevékenység mellett legalább ugyanolyan mennyiségű adminisztrációs és bürokratikus munkát, űrlapkitöltést, kimutatást, irattologatást, pecsételést, excelezést és hasonló igen fontos tevékenységet végeznek, hogy valami jó sok közpénzért „kifejlesztett” központi informatikai rendszerben ki legyenek pipálva a feladatok, taskok és kötelességek. Amelyben inkább betiltják az iskolai telefonhasználatot, mint hogy valahogy bevegyék az oktatás egyre nehezebbé váló folyamatába. Amelyben elsősorban tanulni kellene megtanítani a diákokat, mert régen lejártak azok a békebeli idők, amikor az iskolában megszerzett tudás legnagyobb részével le lehetett élni egy életet. És sorolhatnánk hosszasan.
A miniszter idén februárban, még a Ciolacu-kormány tagjaként azt állította, hogy az oktatásügy frissen jóváhagyott éves költségvetése egész évre elegendő a pedagógusi bérek és a diákösztöndíjak kifizetésére. Aztán júliusban – már a frissen hivatalba lépett Bolojan-kabinet minisztereként – David már a korábbival homlokegyenest ellentétes dolgokat mondott: a minisztériumnak nincs elég pénze, hogy a fizetéseket és ösztöndíjakat biztosítsa és sürgősen tenni kell valamit.
azóta kiderült, hogy a választásokat megelőző egy-két évben micsoda felelőtlen pénzszórás folyt. Én simán kinézem Daniel Davidból, hogy zárt körben verte az asztalt Bolojannál: nem lehet ilyet csinálni az oktatással, hát nézd meg, Ilie, rohad szét az egész rendszer, hát onnan jövök, még több befektetés kellene, előre kéne menekülni, gyökeresen változtatni kéne. Miért nem vágjátok le inkább a speciális nyugdíjakat, miért nem zárjátok el a pénzcsapokat a parazita intézményeknél, a sóhivataloknál, a vastag állami pénzeket elszívó struktúráknál, hát mondd meg, te Ilie, miért?
hogy finom érvek mentén disztingváljon, hogy stratégiai és fenntarthatósági megfontolások mentén elemezzen és döntsön. Üres az államkassza, fel kell tölteni – villog pirosan az első számú feladatként a Bolojan szeme elé leereszkedett terminátor-nézőkén. Nincs totojázás, vágunk, szorítunk, kisajtolunk, válogatás nélkül. Kill’em all.
Hadd legyen munkanélküli 15 ezer tanár az iskola-összevonások után. Hadd csökkenjen a rendszerben maradt tanárok fizetése, miután megnövelték a kötelező óraszámukat. Hadd égjen ki még több idegsejtjük, miután ezentúl 40 fős osztályokban kell valahogy a diákok fejébe verni a tananyagot. Hadd bátortalanodjon el még jobban az a fiatal diplomás, aki úgy tervezte, hogy ő márpedig pedagógus lesz 2025-ben Romániában, mert esetleg hivatástudatot érez.
Az idei tanév első napján elmaradtak a tanévnyitó ceremóniák. Helyette a tanárok tízezrei vonultak az utcára, az oktatásügyi szakszervezetek pedig elhúzódó tiltakozásokat helyeztek kilátásba.
A tanév első napján, a pedagógusi tüntetések közepette Daniel David azt mondta: nem realista követelések a tanárok kérései, a kormány nem vonja vissza a megszorító intézkedéseket, és sem a kormányfő, sem ő maga nem fog lemondani. És ezt szerintem nem kegyetlenségből vagy kárörvendve mondta. Inkább rezignáltságot, kényszert és tehetetlenséget éreztem ki ebből a nyilatkozatból. Mert a megszorításokról nem ő dönt, hanem Bolojan. Aki Davidnak is kiadta, hogy spórolást akar látni, megszorításokat, összevonásokat, leépítéseket, különben nem lesz pénz tanári fizetésekre, ösztöndíjakra.
Namármost: a számítások szerint az oktatásügyi megszorítások a GDP 0,02 százalékával, az oktatásügyi minisztérium idei költségvetésének 0,6 százalékával egyenlő megtakarítást jelentenek. Ez olyan 379 millió lej. Körülbelül 76 millió euró. Semmiség az állami költségvetés szintjén. És ezt Vaskormányfő Bolojan és Daniel David is jól tudja. Megérte rongyos 76 milláért így nekimenni az oktatásnak? Most jobb lett, most már van pénz?
Csakhogy. David miniszter egy interjúban azt mondta: ha tartani akarja magát az eredeti, év elején megrajzolt elképzelésekhez, az oktatási minisztériumnak olyan két milliárd lejre lett volna szüksége. Nem a reformokhoz, nem a fejlesztésekhez, hanem a puszta működéshez, a fizetések és ösztöndíjak biztosításához. És erről az elképzelésről aztán kiderült, hogy tarthatatlan, miután Killer Terminátor Vaskormányfő Bolojan közölte, hogy ezt az összeget sürgősen felejtsék el, mert nem létezik és nem is fog rendelkezésre állni. És hogy kedves Daniel, szerezz pénzt.
Vagyis a mostani tanügyi megszorítások nem reformokat jelentenek, hanem durva és kényszerből hozott válságkezelési intézkedéseket (és ez el is hangzott nyilvánosan). Ezeket a döntéseket a pártok alkotta kormánykoalíció és a kabinet hozta, nem az oktatási miniszter – mondta David az interjúban. Ő maga tudós emberként indoklást, megalapozást próbált tenni az intézkedések alá, hogy valahogyan lekerekítse az éles sarkukat a nyilvános kommunikációban, igaz, eddig igen mérsékelt sikerrel. Például azzal, hogy európai oktatásügyi példákat gyűjtött: lám, más európai országokban is így van, Románia ezekkel az intézkedésekkel éri el az európai átlagos állapotokat.
Bármikor lemondhat és hagyhatná a fenébe az egész költségvetéses, megszorításos kuplerájt Terminátor Killer Bolojanostól és válságkormányostól. De nem fog lemondani. Ő maga mondta szeptember 8-án, a tanév első napján, miközben tanárok tízezrei tüntettek az országban. Bolojan nem fogja engedni a lemondását, mert azzal ő maga bukna meg.
Most érthetően senki nem az enyhén megvagdosott 75 ezer lejes havi állami igazgatói fizetéseket, meg az eddig 47 évesen nyugdíjba vonuló bírákat, a 25 ezer lejes speciális nyugdíjakat vagy a felszámolt sóhivatalokat sajnálja, hanem az oktatásügyet. Ezért Terminátor Bolojan killer válságkezelő működésének az oktatásügy lesz az igazi fokmérője a társadalom felé.
azzal olyan kárlavinát indítanak el egy ország létezésének stratégiai fontosságú ágazatában, amely nem állítható meg egy miniszter, egy miniszterelnök, egy kormány vagy egy koalíció megúszós lemondásával.
Ilie Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
Az új tanévben is kétféle támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok: tanszercsomagot, illetve 500 lejes oktatási utalványt. A tanszercsomagra vonatkozó kérelmeket péntekig, az utalvány igénylését pedig október elsejéig lehet benyújtani.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...