// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Bogdán László Bogdán László

Kik és miért?

A tragikus esetnek azonban minden kétséget kizáróan következményei lesznek, a nemzetközi közvélemény a szakadárokat okolja, és vélt vagy valós igazságaikra nem figyelnek.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bogdán László
2014. július 25., 08:09

„Az amerikai szakértők szerint ezzel a Buk típusú föld-levegő rakétával lőtték le – feltehetőleg tévedésből – a kelet-ukrajnai szakadárok a maláj utasszállítót. Ezt az információt közölte az amerikai nagykövetség, szerintük ukrán rakétakilövők nem is voltak a helyszínen. Az amerikai nagykövetség szakértőkre hivatkozó közleményének ellentmond az orosz álláspont. Moszkvai szakértők szerint igenis, a térség közelében volt a katasztrófa idején egy Buk típusú rendszer, amelyet a gép lelövése után sietve szállítottak el onnan, így akarván a szakadárokra és közvetve Moszkvára terelni a gyanút. A nagy kérdés tehát továbbra is az: kik és miért lőtték le a maláj utasszállítót, 298 ember halálát okozva. Kérdéses, hogy a fekete dobozok információi választ adhatnak-e erre. Csak remélhetjük, hogy igen.
A tragikus esetnek azonban minden kétséget kizáróan következményei lesznek, a nemzetközi közvélemény a szakadárokat okolja, és vélt vagy valós igazságaikra nem figyelnek. Terroristáknak tartják és nem veszik komolyan őket – ilyen eset már a csecsen szabadságharc idején is előfordult, amikor csecsen fegyveresek civileket lőttek le, s azután már senki nem vette komolyan az azóta is tartó háborúban vérző és szenvedő csecsen civileket sem. A csecsen ügy lekerült a napirendről."

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro