Ha a görög válság csak az ország tulajdonképpeni gyarmatosításának árán oldódik meg, és azt az üzenetet hagyja maga után, hogy az erősek eltapossák a gyengéket, akkor a következő választásokon több országban is arathatnak vihart a mostani döntéshozók.
„Az eddigi optimista nyilatkozatok ellenére a krízisnek még távolról sincs vége. Egyrészt, a körvonalazódó új mentőprogramhoz nyolc európai államban parlamenti jóváhagyás is szükséges, ami több országban is vitás politikai kérdés, mert a görög dráma harcias felvonása, ha lehetett ezt, még inkább aláásta a hellének hitelességét.
Másrészt, Görögországban sem lesz egyszerű elfogadtatni a feltételeket, melyek hírére a múlt vasárnapi ünneplőknél máris szakadni látszik a cérna, elemzők szerint valószínűleg nemzeti egységkormányt kell alakítania a hitelezők pofonjától még sokáig csengő fülű kormányfőnek. Aki rosszul mérte fel az ügy tágabb politikai összefüggéseit, és ezért valószínűleg hamarosan a karrierével fizet. Át kellett volna látnia, hogy az euroszkeptikus erők évek óta tartó térnyerésének kontextusában egy olyan gazdasági vészhelyzetben, mint amilyenben az országa van, a harcias fellépéssel tulajdonképpen jó alkalmat adott az uniós vezéreknek, hogy úgy győzzék le, hogy azzal több ország euroszkeptikus politikusait is elgondolkodtassák, mikor és mennyire érdemes kardcsörtetéssel tárgyalást mímelni.
Ha a görög dráma tragédiába torkollását és az egész euróövezetre kiterjedhető gazdasági krízist sikerül is elkerülni, hosszú távon még mindig maradnak válaszra váró kérdések. Neves közgazdászok ezúttal is, de az évek során is számos alkalommal felhívták a figyelmet az euróövezet felépítésének hibáira, és az immár öt éve tartó görög válság kezelése során ejtett hibákra is. Nem sok jelét látni egyelőre, hogy ezekre az unió vezető politikusai megfelelő válaszokat igyekeznének keresni, pedig erre két okból is szükség lenne. Egyrészt azért, hogy a görög válsághoz hasonlók a jövőben ne történhessenek meg, másrészt pedig azért, hogy a valuta- és a tágabb unió rendszerhibáit, amik az euroszkeptikusok erősödésének táptalaját képezik, kijavítsák.
Mert ha a görög válság csak az ország tulajdonképpeni gyarmatosításának árán oldódik meg, és azt az üzenetet hagyja maga után, hogy az erősek eltapossák a gyengéket, akkor a következő választásokon több országban is arathatnak vihart a mostani döntéshozók."
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.

Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”

Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.

„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”

Különösen a közvélemény-kutatások, a választások, a demokrácia és a csavarhúzószettek cserélhető fejekkel…