Kapkodás, képmutatás, hazudozás – nagyjából ez jellemzi az európai vezetők megnyilvánulásait az egyre intenzívebbé váló népvándorlás kérdésében.
„Az Európai Unió reakciókészségét jól mutatja, hogy jó hónap múlva, októberre kívánnak uniós csúcstalálkozót összehívni, miközben a helyzet napról napra, óráról órára súlyosbodik. A brüsszeli vezetők helyzetismeretéről, éleslátásáról pedig sokat elárul, hogy még nem is tárgyalták az Európai Bizottság korábbi javaslatát, hogy 40 ezer migránst osszanak szét a tagországok között, az élet máris felülírta a bürokrácia fellegvárában kidolgozott tervet, és most már 160 ezer bevándorlót kellene befogadniuk az uniós államoknak. Sőt, Orbán Viktor magyar kormányfő szerint már az 500 ezres szám is felmerült Brüsszelben. Arra a kérdésre pedig továbbra sem válaszol senki, hogy a menekültkvóták mitől jelentenének megoldást, hiszen a bevándorlás várhatóan nem csitul el, hanem fokozódik.
S ha már a közös cselekvés esélyét eleve rontja, hogy nevén sem nevezik a problémát, az európai államok többsége saját hatáskörben, saját érdekei szerint intézkedik, miközben ujjal mutogat a másikra. A tehetős Németország nagyszabású tervvel állt elő a bevándorlók ellátására, hárommilliárd eurót különített el a célra, Angela Merkel azonban figyelmeztetett: mindenkit ők sem tudnak befogadni. Bajorország vezetői is jelezték: egyre nehezebb megbirkózniuk a menekültáradattal.
A németek vélhetően kiválogatják majd azokat, akikről úgy gondolják, helyük van a munkaerőpiacon, a többieket pedig hazaküldik. Az osztrákok nemes egyszerűséggel semmibe vették az uniós jogszabályokat, és megnyitották határaikat a törvénytelen bevándorlók előtt csak azért, hogy mielőbb Németországba érjenek. A macedónok, a szerbek, a görögök meg sem próbálják feltartóztatni az érkezőket, a schengeni határnak számító Magyarország pedig paradox módon éppen amiatt került az európai vezetők és a nyugati média célkeresztjébe, mert a szabályokat betartva próbálja regisztrálni őket.
Még az uniós elvárásokat általában hűségesen teljesítő Romániában is kibontakozóban a vita arról, hogy fogadja-e be az ország a Brüsszel által rátukmált migránsokat, egyáltalán hány menekültnek tudnak helyet biztosítani."
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
A másságot tisztelni kell, mondják. De mi van, ha a másság kultúrája olyan dolgokat is tartalmaz, amelyet a másságot nagyban tisztelő elfogadhatatlannak érez?
A másságot tisztelni kell, mondják. De mi van, ha a másság kultúrája olyan dolgokat is tartalmaz, amelyet a másságot nagyban tisztelő elfogadhatatlannak érez?
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Arra számítottak, hogy az egész tárnarendszer beomlik, de erre nem került sor. Aztán száz év múlva történt valami.
Arra számítottak, hogy az egész tárnarendszer beomlik, de erre nem került sor. Aztán száz év múlva történt valami.
És a forgalom is elviselhetetlen. Innen igazán szép nyerni…
És a forgalom is elviselhetetlen. Innen igazán szép nyerni…
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
Avagy mi a baj a szavainkkal?
Ha a vonatnak 11.59-kor kell jönnie, akkor a vonat 11.59-kor jön. Ennyi.
Ha a vonatnak 11.59-kor kell jönnie, akkor a vonat 11.59-kor jön. Ennyi.
„Mindezen szempontok figyelembe vételével javasoljuk a 7M-82-es kódjelű Téridő Monitorizációs Egységet kiszolgáló Csalhó időjárás-szabályozó pont kibővítését B3-as osztályú integrált kutatóbázissá.”
„Mindezen szempontok figyelembe vételével javasoljuk a 7M-82-es kódjelű Téridő Monitorizációs Egységet kiszolgáló Csalhó időjárás-szabályozó pont kibővítését B3-as osztályú integrált kutatóbázissá.”
Arról, hogy miért lenne fontos továbbra is a Vezúv lejtőjére építeni a városainkat.