// 2024. december 4., szerda // Borbála, Barbara
Mózes Edith Mózes Edith

Kampányszabadság

// HIRDETÉS

Ebben az országban – most éppen a kampányra hivatkozva, de amúgy általában, az esetek túlnyomó többségében – senki sem dolgozik.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes Edith
2014. október 03., 07:22

„Mármint azok közül, akik jól élnek a »nép« adólejeiből. Sőt, egyesek teljesen „legálisan” lógnak. A jelölteknek kampányolniuk kell, mások meg »csak« nem dolgoznak. Például kedves honatyáink sem, akikről szinte meg is feledkeztünk az utóbbi időben. Annyira »diszkrétek«, hogy hallani sem lehet róluk…
Most azonban »hallattak« magukról. Hétfőn ugyanis a szenátus úgy döntött, november 16-ig, vagyis a kétfordulós államelnök-választás lejártáig be sem teszik a lábukat a parlamentbe, hanem majd vidéken »dolgoznak« a kampány és a választások teljes periódusa alatt. Vagyis mától. Mert »hivatalosan« október 3-án rajtolt a választási kampány, az első fordulóra november másodikán, a másodikra 16-án kerül sor. Az ellenzék tessék-lássék tiltakozott ugyan, de a hatalom képviselői »átvitték« akaratukat.
Nos, szeretett képviselőink újra gondoskodtak saját nyugalmukról. Jól jön a kampányszabadság, legalább itthon pihenhetik ki a parlamenti szunyókálás fáradalmait."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában
Krónika

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában

Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix
Főtér

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix

Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi
Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro