// 2026. szeptember 22., kedd // Móric
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Johannis mosolya

// HIRDETÉS

A romániai választók Johannisban a nyugati életforma elérhető közelségbe kerülését, az ország fejlődésének és modernizációjának a lehetőségét látják, és ezek sokkal súlyosabban estek latba, mint bármiféle nacionalista felhangok.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2014. november 25., 08:48

„Johannis tehát nem a programja miatt nyert. Pedig van neki és nem is akármilyen. Hosszúságában mintegy hetvenöt oldal (amelyet érdemes lenne lefordítani magyarra is), eszmeiségében pedig egyértelműen annak a liberális demokráciának a programja, amely lehetővé tette, hogy a különösképpen a hetvenes évek után a nyugat-európai országok a gyors és egyénközpontú fejlődés útjára lépjenek. Ahol az állam szolgálja ki a polgárait, ahol nem avatkozik be a piaci mechanizmusokba, a médiaviszonyokba, ahol működik a fékeknek és az ellensúlyoknak az a rendszere, amely lehetővé teszi, hogy az intézmények önmagukat ellenőrizzék és soha ne kerüljön egyetlen ember kezébe a döntés.

Ez a program nem akar semmiféle központosítást, semmiféle visszaállamosítást, hanem a piaci szereplők között szeretné a játékszabályokat úgy tisztázni, hogy szűküljön be a korrupció lehetősége.

Románia földrajzi, geopolitikai adottságait tekintve jelentős európai ország. Ha továbbra sem zárkózik be, ha nem foglalkozik a múlttal, hanem a jelennel, ha a tudásalapú társadalom fele törekszik, ha a különböző társadalmi intézményeinek a megreformálásával még inkább kitárja kapuit a nyugati világra, ha erősíti a demokráciát, akkor fokozza saját versenyképességét és európai felzárkózásának az esélyeit.

Voltaképpen egy ilyen, a mindennapi élet gondjaitól mentes, az egyén szabadságát és érvényesülését biztosító országban éreznék jól magukat a romániai magyarok is. Még akkor is a saját szülőföldjükön, ha kettős állampolgárok."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”