// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
Mózes Edith Mózes Edith

Jó nacionalisták, rossz nacionalisták

// HIRDETÉS

Nem akarjuk szépíteni a radikális Jobbikot. De mindenek ellenére, végül is egy parlamenti és európai parlamenti párt. A román Új Jobboldal, amelyet még nem tudtak pártként bejegyeztetni, zajos magyarellenes tüntetésein és nacionalista szlogenjein kívül nemigen tud mást felmutatni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes Edith
2015. augusztus 14., 08:17

„Az egyik – nem éppen a toleranciájáról, demokratikus nézeteiről híres – napilap tegnap terjedelmes írásban szapulta az EMI-tábort, nem feledkezve meg Tusványosról, illetve a magyar miniszterelnök elleni uszításról sem. A szokásos nacionalista hőbörgések mellett, például, hogy Orbán Viktor azt sugallta, hogy Erdély magyar föld – bár szerintük Bálványos és Gyergyószentmiklós is Olténia, mert itt ered az Olt –, a fő téma a románok másik legnagyobb »ellensége«, a Jobbik volt, amely kétségbe meri vonni Románia állami egységét.

Abba, amit a Jobbik elnöke mondott, belekötni ugyan nem tudtak, mert »lejjebb engedte a mércét«, hogy ne tudják párhuzamba vonni az Új Jobboldallal (Noua Dreaptă). Viszont – aki keres, talál – abba kötöttek bele, hogy minő égbekiáltó káromlás ez az összehasonlítás, hiszen a két politikai alakulatot nem lehet egy napon emlegetni. Amivel egyetértünk. A kettő tényleg nem ugyanaz. De egész másért, mint ahogy a »jó« románok gondolják. Szerintük a »rasszista elveket valló« magyar párt elnöke tendenciózus nyilatkozatával le akarja járatni a román szervezetet, amelynek legfőbb célja »a nemzeti értékek támogatása más etnikumok és fajok tiszteletben tartása mellett«.

Mivel tehát a pártelnök nem foglalkozott »Románia belügyeivel«, az alelnök beszédét pécézték ki, aki egyebek mellett felvetette Románia Moldovával való egyesülésének lehetőségét. A kifejezés a végletekig felidegesítette őket, mert szerintük nem Románia egyesül Moldovával, hanem fordítva, és nem Moldova, hanem Moldovai Köztársaság, és a többi. Szokás szerint a végkövetkeztetés az volt, hogy újabb szcenárium készül Románia szétdarabolására.

Nem akarjuk szépíteni a radikális Jobbikot. De mindenek ellenére, végül is egy parlamenti és európai parlamenti párt. A román Új Jobboldal, amelyet még nem tudtak pártként bejegyeztetni, zajos magyarellenes tüntetésein és nacionalista szlogenjein kívül nemigen tud mást felmutatni.

Szeretjük ezt a kettős mércét a »jó« és a »rossz« nacionalistákról, akik mindig valamiféle merényletet készülnek elkövetni Románia ellen. Persze, a nyári kánikulában ez is »téma« lehet. Ám a tapasztalat szerint szerencsére már nem sokan veszik be ezt a maszlagot."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro