// 2025. december 22., hétfő // Zéno
Demeter J. Ildikó Demeter J. Ildikó

Irány a Nyugat?

// HIRDETÉS

Kínos, hogy jelen pillanatban még közlekedési miniszterünk sincs, hogy 39 kilométer autópályát négy év alatt épített meg Románia, amelynek miniszterelnökét nem lehet komolyan venni: még viccnek is rossz, hogy betegszabadságán növelt szakállának eltüntetését a közlekedési mesterterv elfogadásától tette függővé, és még kínosabb arra gondolni, hogy arcszőrzetét politikai eszköznek tekinti egy európai állam vezető tisztségviselője a huszonegyedik században.

(Külön)Vélemény

Szerző: Demeter J. Ildikó
2015. július 13., 07:23

„Az új nagylaki határátkelő megnyitása után – már borotvált arccal – nyilatkozó Ponta hangsúlyozta, hogy pénteken 12 milliárd euróra írtak alá szerződést Bukarestben, amit főként útépítésre fognak fordítani – de ki hisz már neki? Ugyancsak pénteken jelentek meg olyan számítások, amelyek szerint az üzemanyagokra kivetett hét eurócentes jövedéki adóból egy év alatt 125 kilométernyi autópályára elegendő pénz folyt be (kétszer a kormányfő személyes ambíciójának tekintett, de mindig botrányosan elhalasztott Brassó–Comarnic szakasz ára), de nem arra fordították, amire beszedték, hanem a költségvetési hiányok fedezésére.

Más kínos dolgok is kiderültek a hétvégén. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta: Magyarország az elmúlt években kilenc utat épített a román határig európai támogatással, ezeket azonban a román hatóságok elzárkózása miatt nem lehet megnyitni, bár a határ menti román elöljárók is szeretnék, mert fejlődést hozna a térségnek. Ezt Ponta gyermeki ártatlansággal elengedte a füle mellett, de eldicsekedett azzal, hogy az idén Lugostól, jövőben pedig Nagyszebentől autópályán mehetünk az Európai Unióba, az új, európai finanszírozási tervek között pedig első helyen áll a Piteşti–Szeben szakasz."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam

Szántai János

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Észak-erdélyi autópálya: jövőre véget érhet a 22 éves „átok”
Krónika

Észak-erdélyi autópálya: jövőre véget érhet a 22 éves „átok”

„Az észak-erdélyi autópálya átka 22 évnyi gyötrelem és szégyen után véget érhet” – állítja a közlekedési projekteket figyelemmel követő szakértőkből álló Pro Infrastruktúra Egyesület.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Krónika

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Még karácsony előtt megnyílhat egy újabb, 50 kilométeres autópálya-szakasz
Székelyhon

Még karácsony előtt megnyílhat egy újabb, 50 kilométeres autópálya-szakasz

Még karácsony előtt átadják a forgalomnak a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?

Hogy szeresselek, te december 1.?
2025. december 02., kedd

Hogy szeresselek, te december 1.?

Alapállás: mi, erdélyi magyarok nem szerethetjük a román nemzeti ünnepet, mert jól átvertek minket annak idején Gyulafehérváron. Na de biztos csak ez az oka?