Tudjuk: előbb a munka, aztán a pihenés. Előbb a feladat, aztán a fotel, a kanapé, az ágy, a párna (enyém, tied, mienk), no, meg a pihegés. Vagy akármi más, szigorúan kötelesség után: sport, kultúra, kirándulás.
„Mondják, a tettek mezejére lépni kell előbb, van ott hely elég, fene nagynak tűnik. (A tettek mezeje nem holmi kis virágos rét.) Mert előbb cselekedni kell, dolgosan, szépen. Nem halasztva semmit a munka- és feladatvégzésben. A hangsúly a végzésen van. A befejezésen. A teljesítésen. A tennivalók lezárásán. A bolt bezárásán. A számlák befizetésén. A padló feltörlésén, a mosott edény elrakásán. A száraz ruha beszedésén, összehajtogatásán. A nedves kiterítésén (zoknit csakis zokni mellé, meghúzgálva). Ja, előtte a terasz feltakarításán. A kert felásásán. A disznó levágásán. Bár belátom, utóbbi kettő csak néha van. (Bár olyankor nagyon.)
Nézzük inkább, mi gyakoribb. Csak még a kiömlöttet kell feltörölni, a feltöröltet kiönteni. És akkor aztán tényleg kész. Csak még egy copfot kell befonni, és egyetlen befontat kibontani. Akkor meglesz minden. Csak még egy kesztyűt megkeresni. Egy cipőt megkötni. A menüt megtervezni, a hozzávalókat megvenni. A csirkecombokat beirdalni. A sütési időt felvigyázni. A bélyegzőt rányomni. A gyököket megvonni. A szelni-valókat elvágni. A darabokat összerakni. A keveset felszaporítani, a sokat szelektálni. Igen, már csak a leszakadtakat kell felvarrni, a felvarrtakat lebontani, és akkor jöhet, jöhet a lényeg.
Akkor! Bizony (szól a fáma)! Akkor kevesebb lesz a tennivaló, és kezdődhet „az élet”. Elfogynak a számlastószok, elkopnak a ruhahalmok. Nem lesz mosatlan edény, betömni való fog, kivinni való szemét. Megszerelni való csaptelep. Nem lesz pecsét a blúz elején, se szó a ház elején. (A háta mögött azért még leend.)
Hogy lehet ez vajon? Befejezhető? Elvégezhető? Kipipálható? A kipipált fenntartható? Meddig tiszta a felmosott padló, meddig tart a felvarrt gomb, a frissen sült hús? Meddig van még mosott edény, és meddig hír az imént megírt? Meddig befizetettek a számlák, és meddig megoldott a házi feladat?”
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.