Huszonöt év után azt tapasztaljuk, hogy a végleg soha el nem csitult magyarellenesség éppen most lángolt fel újra, és egyesek szégyentelen vehemenciával mérgezik a mindennapok gondjaival küszködő embereket.
„Akik ma is arra várnak, hogy megvalósulnak és megszilárdulnak azok a célok, amelyekért százak áldozták életüket ’89 decemberében.
A magyarok azt is szeretnék, ha nem kellene attól félniük, hogy a történelem kereke visszafordítható, és gyermekeiknek, unokáiknak soha nem kellene átélniük azt, amit ők átéltek. Azt szeretnék, ha valódi jogállamiság érvényesülne demokratikusan működő intézményekkel, egy olyan jóléti társadalomban élhetnének, amelyet magukénak érezhetnek, amelyben nem ítélnek el senkit csak azért, mert betartja és alkalmazza a törvényeket, vagy elénekli saját nemzeti himnuszát.
Ma is aktuálisak Petőfi Sándor szavai: »Ha majd a bőség kosarából/ Mindenki egyaránt vehet,/ Ha majd a jognak asztalánál/ Mind egyaránt foglal helyet,// Ha majd a szellem napvilága/ Ragyog minden ház ablakán:/ Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,// Mert itt van már a Kánaán!// És addig? Addig nincs megnyugvás,/ Addig folyvást küszködni kell…«
Ezt kell tennie az erdélyi magyarságnak és a magyarság érdekvédelmi szervezetének."
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.