Ország-világ számára is kiderült: homokvárnak bizonyult a Szociálliberális Unió.
„Négyszemközt maradva: úgynevezett szocialistáink is nacionalisták, a Ceauşescu által képviselt nacionalista-kommunizmus utódai, ha nem is ennének meg minket, magyarokat, nyersen, mint a vadimtudorok, másodrangú állampolgároknak vélnek továbbra is, vagy kirakatbábúnak, még akkor is, ha mint most, ismét udvarolni kezdtek az RMDSZ-nek, egy esetleges új parlamenti többség összeeszkábálása érdekében.
Nem lenne ésszerű, ha az RMDSZ, vagy valamelyik más erdélyi magyar párt vagy szervezet az Euro-parlamenti és államfő-választási periódus előtt bedőlne valamilyen két-, vagy többoldalú tárgyalás esetleges ígéreteinek, belemenne valamilyen újabb homokvár építésébe, hiszen az is csak futó homokra épülhetne.
A Ponta és Antonescu által épített két homokvárról még el lehetett hitetni, hogy igaziak, azt is, hogy miután Ponta úr miniszterelnökként beköltözik az egyikbe, idén ősszel a másik sem marad várúr nélkül, oda majd Antonescu úr cipekedik be az egyeduralkodásra hajlamos Băsescu helyére, mi, adófizető polgárok pedig hamarosan Eldorádóban fogunk élni.”
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.

Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?

A Paltinu víztározónál történtek ugyanoda vezethetők vissza, mint a parajdi katasztrófa. Pedig már máshogy kéne lennie mindennek.