// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina
Rostás Szabolcs Rostás Szabolcs

Hideg zuhany

// HIRDETÉS

Ekkora hideg zuhany talán a rendszerváltás óta nem ért magyarországi szociáldemokrata szavazót, úgy tűnik, a magyar baloldal számára eljött a vég.

(Külön)Vélemény

Szerző: Rostás Szabolcs
2014. szeptember 29., 19:42

„Az idei országgyűlési és európai parlamenti megmérettetésen elszenvedett letaglózó vereség ellenére folyamatosan széthúzó, egymás lejáratásával foglalatoskodó alakulatok augusztus elején, hosszas civódás után bejelentették, hogy a nagypolitikában teljesen járatlan Falus Ferencet közösen indítják Budapest főpolgármesteri posztjáért.

A döntés már akkor a borítékolható kudarc kategóriájába tartozott, az azóta eltelt időszakban pedig bebizonyosodott, hogy a volt tisztifőorvos teljesen alkalmatlan a feladatra, gyakorlatilag az anyaország egyetlen nagyközségének elöljárói székét nem lenne képes elhódítani. Konkrét programja, elképzelése – azonkívül, hogy le akarja győzni az újrázásra készülő Tarlós Istvánt – azóta sincs, a nagyközönség számára mindössze két megnyilvánulása nyomán vált emlékezetessé, de azokban sincs köszönet.

De ez még semmi. Falus hétfőn, a helyhatósági választás előtt 12 nappal bejelentette visszalépését, a baloldali pártok egy része pedig Bokros Lajos támogatására szólította híveit.

Ide jutott tehát a magyar baloldal: képtelen csatasorba állítani Budapesten egy komolyan vehető, kompetens főpolgármester-jelöltet, ehelyett beáll a megszorító intézkedéseiről elhíresült volt pénzügyminiszter mögé, aki ráadásul ma is jobboldali politikusként határozza meg magát.

Ekkora hideg zuhany talán a rendszerváltás óta nem ért magyarországi szociáldemokrata szavazót, úgy tűnik, a magyar baloldal számára eljött a vég. Ilyen körülmények közepette a kormánypártok akkor is megnyernék az őszi önkormányzati választást, ha végigaludnák a kampányt.” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”