Negyedszázaddal a rendszerváltás után még mindig államstratégia a hazugság, az állampolgárok félrevezetése, tudatlanságban tartása.
„Miután az Eurostat adataiból kiderült, hogy az országos statisztikai hivatal – szándékosan vagy véletlenül – hamis adatokat közölt a múlt héten az ország gazdasági helyzetéről, a kormányfő, a költségvetési miniszter, a politikusok magyarázni kezdték a bizonyítványukat. (…)
A politikusok, főleg, hogy ismét kampányban vagyunk, az érdekeiknek megfelelően reagáltak a hírre. Egyesek a statisztikai hivatali főnök és a pénzügyminiszter menesztését követelték, amit a kormányfő nem tett meg. Ez pedig jó alkalom volt arra, hogy – okkal vagy ok nélkül – újra és újra korruptnak kiáltsák ki. Ezzel nem is lenne gond, ha azok, akik korrupcióval vádolják, tiszták lennének. De nem azok, fordított helyzetben pontosan rájuk illenének mindazok a vádak, amelyekkel a kormányt és a kormányfőt illetik.
Szomorú következtetés vonható le ebből. Az, hogy negyedszázaddal a rendszerváltás után még mindig államstratégia a hazugság, az állampolgárok félrevezetése, tudatlanságban tartása. Az »átkos« idején is ezzel »etettek«, Románia volt a legszebb és leggazdagabb ország a világon, ám ahol a lakosság hidegben és sötétben élt, porcióra kapta a mindennapi kenyeret is, és ezekhez jó képet vágva kellett éltetni a »Kárpátok géniuszát«.
A ’89-es fordulat óta sem igen változott a helyzet: mindegyik kormány a »legeslegjobb«, csak azért nem tud eredményt felmutatni, mert az előző mindig mindent rosszul csinált. Ez így megy már huszonöt éve. Hazugságról hazugságra építették fel politikusaink saját jólétüket és karrierjüket. Meglehet, most, hogy kiderült az igazságnak egy morzsája, a saját csapdájukba esnek. A hazuságcsapdából pedig nehéz lesz kiszabadulni.”
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Megáll a tudomány, megáll az ész, a román politika mátrixából Călin Georgescu kinéz.
Megáll a tudomány, megáll az ész, a román politika mátrixából Călin Georgescu kinéz.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.

„Amikor a 2040-es években a társadalom buborékosodása és a különböző világnézetű csoportok ellenségeskedése olyan mértékű lett, hogy bármikor kitörhetett egy általános polgárháború, alig pár hét alatt felállították a Szabályozást.”

Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.

Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.

Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!

Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!