Se szeri, se száma az elmúlt negyedszázad hazugságainak. A legújabb mellébeszélés a korrupció elleni tévés harc.
„Nem csak a politikusok hazudják le a csillagot az égről, a mindennapi életben is mérlegelned kell, higgyél vagy ne, mert szinte mindig kiderül, egészen más van a háttérben, s érdekből vagy csak sportból, de szemrebbenés nélkül lódít vezető, közember egyaránt. Az 1989-es nagy fordulat után néhányan naivan úgy gondoltuk, vége lesz a süket mellébeszélésnek, tiszta vizet öntenek majd a pohárba minden területen. Dőre reménynek bizonyult.
Már rég nem hallottam annyi nacionalista dumát, mint a napokban Marosvásárhely fekete márciusáról. És nem csak a régi, leporolt nagynemzeti hőzöngőktől, mint Petre Țurlea vagy Dorin Suciu, hanem az akkori miniszterelnöktől, a demokratikus jelmezben tetszelgő Petre Romántól is, aki szerint az akkori események Erdély elrablásának megakadályozására történtek. Nacionalista felhangokkal teli szövegét azonban egyetlen bizonyítékkal sem támasztotta, támaszthatta alá. Ha valakinek eddig nem, most már leeshetett a tantusz, hogy a 1990 márciusában történtekről továbbra sem akarják megmondani az igazat.
Se szeri, se száma az elmúlt negyedszázad hazugságainak. A legújabb mellébeszélés a korrupció elleni tévés harc. A szekuból kinőtt és megerősödött új füles gárda, valamint az ügyészség – kihasználva a közhangulatot, hogy az évekig lopó, rabló tolvajokat, pénzlenyúlókat a nép rács mögött akarja látni – osztja az igazságot, pedig az nem az ő, hanem a bíróságok feladata lenne."
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.