// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Magyari Lajos Magyari Lajos

Hát elkezdődött…

Ha valami fenntartásom van, az főleg a könnyűzenei részre vonatkozik, ahol olyan és annyi semmitmondó, „divatos” angol elnevezésre találunk, mintha – mondjuk – Liverpool-Szentgyörgy fesztiválról lenne szó, nem egy tősgyökeres erdélyiről.

(Külön)Vélemény

Szerző: Magyari Lajos
2015. április 29., 07:43

„Ami a műsorokat illeti, azokból minden eddiginél színvonalasabbat, civilizáltabbat ígérnek a szervezők, s ahogy a műsorfüzetben felsorolt kínálatot elnézem, hát így is lehet. Ami pedig az utóbbi években elharapózott bóvlit illeti, azt a lehetőség szerint vissza- és kiszorítják, hiszen vásár ide, vásár oda, a városnapoknak semmilyen szinten nem szabad a hamisított rövidárukról, ócska csecsebecsékről szólnia. De hogy mégis legyen vásár, hát a népművészetre, a kézműves portékákra, az igényes játékokra, könyvekre, a helyi és máshonnan is érkező kuriózumokra kell összpontosítani, mert ezek már önmagukban ízlésépítőek, hasznosak és az életünket megszépítőek.

Tovább lapozva a műsorfüzetet, látom, hogy mi a java teljesítményeinkkel rukkolunk elő zenében, táncban, színjátékban, s a vendégeink is csupa jót és izgalmasat ígérnek. Úgy legyen! Ami a mutatványosokat illeti, a gyermekeket szórakoztató, sokszor kétes kivitelű óriásjátékokat, azokat vegyük bocsánatos bűnnek, hiszen a gyermekeknek is szórakozni kell. Ha valami fenntartásom van, az főleg a könnyűzenei részre vonatkozik, ahol olyan és annyi semmitmondó, »divatos« angol elnevezésre találunk, mintha – mondjuk – Liverpool-Szentgyörgy fesztiválról lenne szó, nem egy tősgyökeres erdélyiről, melyet olyan város rendez, mely több-kevesebb sikerrel Székelyföld Kulturális Fővárosává álmodta és tette magát, s most már az Európa Kulturális Fővárosa címre szeretne benevezni."

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro