// 2025. május 10., szombat // Ármin, Pálma
Demeter Szilárd Demeter Szilárd

Háború és béke

// HIRDETÉS

Párizsban két gyilkos kioltotta tizenkét ember életét. Többféle értelmezés született, sajnálatos válaszreakciókról is hallani.

(Külön)Vélemény

Szerző: Demeter Szilárd
2015. január 08., 18:34

„De ha már: az európai kultúrától nem idegen gyakorlat a más véleményen lévők (más bőrszínű, más vallású, más nemzetiségű etc.) személyek, közösségek kiirtása. Erről szól a történelmünk az ókortól a vallásháborúkon át a francia forradalmon keresztül el egészen a XX. század embertelen diktatúráiig.

No de éppen ezért kellene nagyon határozottan a bevándorlók (és tkp. az egész világ) számára világossá tenni, hogy tolerancia ide vagy oda, a gyilkolászást nem tartjuk elfogadhatónak. Többezer éves tapasztalatunk mondatja, hogy az erőszak nem megoldás. Ja, és ezt amúgy előre le kellene szögezni. Mielőtt még bárki elővenné egy európai városban (bárhol a világon) a fegyverét.

És még egy ja: érvényesíteni is kellene a fentebbi álláspontot. Mindenkivel szemben. Akkor is, amikor bombákat szórunk a szent demokrácia és emberi jogok nevében. Vagy fegyvereket adunk el olyanoknak, akikről tudjuk, hogy használni is akarják azokat.

Leszögezném: szörnyű, ami történt. És teljes joggal ítéli el az egész világ. De mintha tényleg elfelejtettük volna, hogy a béke nem magától értetődő állapot.” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
Krónika

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Románia ügyvivő elnöke kinevezte a PNL ügyvivő elnökét ügyvivő miniszterelnöknek…

… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
Székelyhon

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat
Székelyhon

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat

A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.

// még több főtér.ro
Szavazzrám! Szavazzrám! Szavazzrám!
2025. április 29., kedd

Szavazzrám! Szavazzrám! Szavazzrám!

„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”

2025. április 23., szerda

Történetek a kereszt alól

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Történetek a kereszt alól
2025. április 23., szerda

Történetek a kereszt alól

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Kihal az erdő – tizennyolcadik erdélyi történet a jövőből
2025. április 17., csütörtök

„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”