Egy kismama meghalt a nemtörődömség miatt, egy másik azt sem tudta, hogy terhes – de ami még rosszabb, az orvosok sem tudták. Hogy történhet meg mindez?
Az embernek gyakran elkerekedik a szeme, ha a belföldi híreket böngészi. Na jó, persze, a külföldi hírek kapcsán sincs ez másképp mostanában, de a belföldiek esetében máshogy kerekedik el a szemünk.
Itt van például a legfrissebb ilyen hír: egy nő alhasi fájdalmakkal jelentkezik a Târgu Jiu-i megyei kórházban, sérvet állapítanak meg nála,
Hogy nézhetnek be ennyire az orvosok egy ilyen banális dolgot – merülhet fel sokakban a kérdés. És teljesen jogosan, hiszen egy gyerek nem egy aprócska valami, hogy ügyesen elrejtőzhessen egy sérv mögött. (Mint kiderült, a hölgynek valóban volt sérve is.) Ám azt is vegyük számításba, hogy maga az újdonsült anya sem volt egyáltalán tisztában azzal, hogy terhes. Az elmúlt 9 hónapban ugyanis egyetlen kivizsgáláson, sőt még a háziorvosánál sem járt.
Az ügyben érintett orvosokat persze felelősségre kell vonni, az ügyet ki kell vizsgálni, hiszen mégiscsak az ő feladatuk lenne, hogy az orvosi diplomájukkal a tarsolyukban megtaláljanak egy gyereket a sérv mögött. Annál is inkább, hogy néhány nappal korábban egy sokkal megrázóbb eset történt Botoşaniban: egy 26 éves, hüvelyi vérzéssel és erős alhasi és deréktáji fájdalmakkal beutalt várandós nőnek azért kellett meghalnia,
Az orvosok felelőssége itt aligha relativizálható: akármilyen rossz körülmények között, akármilyen kevés pénzért is végzik akár több ember helyett is a munkát, az aligha megbocsátható, ha tétlenül nézik, ahogy egy fiatal teremtés – aki ráadásul valósággal könyörgött a segítségért – kínok között kiszenved.
És akkor néhány napra rá itt az újabb eset, ami az egész országban kiveri a biztosítékot:
Persze az újdonsült anyának is feltűnhetett talán, hogy az utóbbi elég hosszú időben nem úgy viselkedik a teste, ahogy korábban, mégsem vizsgáltatta ki magát, még csak nem is gyanakodott.
Mi ennek az oka?
Miért élünk egy olyan társadalomban, ahol sok embert egyszerűen a saját egészsége sem foglalkoztatja annyira, hogy tegyen érte bármit, és ahol az orvosaink felkészületlensége/nemtörődömsége ilyen tragédiákhoz, visszás esetekhez vezethet? Ráadásul nem elszigetelt, nagy ritkán, szökőévente előforduló esetekről van szó, hanem mondhatni mindennapos jelenségekről, amiket a sajtó – főleg uborkaszezonban – felkap, alaposan körbejár (értsd: kivesézi az összes „eladható” aspektusát), a közvélemény hüledezik egy pár napig, aztán mindenki elfelejti az egészet, jön az újabb gumicsont, amin lehet rágódni, maga a jelenség, a tragédiák sorához vezető nemtörődömség, slendriánság pedig folytatódik tovább ugyanúgy, isten tudja hány újabb életet követelve.
Pedig egyszerű a képlet,
Ugyanaz, ami miatt 30 év alatt sem volt képes ez az ország kiépíteni az autópályákat, holott a rá szánt pénz mégis elfolyt valahova, és ami miatt évente ezrek halnak meg fölöslegesen. Ugyanaz, ami miatt a végső kilátástalanságba belefáradt emberek milliói vettek egy nagy lélegzetet, és elmentek külföldre rabszolgamunkát végezni, hogy egy kicsivel több pénzt tudjanak hazaküldeni a nyomorban itthon maradottaknak, és ami miatt az ország demográfiai térképe úgy néz ki, ahogy.
Hibáztathatjuk az orvosokat, akik talán nem is annyira felkészületlenek, csak nem látnak ki már a fejükön, mert emberhiányban, borzalmas körülmények között végzik az embertelen munkát, miközben a legjobb orvosokat rendre elszipkázzák előlünk a fejlettebb nyugati országok, hibáztathatjuk az anyát, akinek lövése sem volt róla, hogy terhes, mert a közoktatás – ha ugyan hozzáfért – színvonala olyan, amilyen, és valószínűleg még egy normális szexuális felvilágosítót sem tartottak neki soha, hibáztathatjuk a nyomorban élő milliókat, akik nem tudnak, és a sok kudarc, csalódás és lesajnálás után már nem is nagyon akarnak törődni a saját egészségükkel sem,
Amíg ez nem változik meg, amíg nem sikerül elsöpörni a bársonyszékek, a zsíros tisztségek közeléből a minden hájjal megkent, csak a saját érdekükkel foglalkozó, a problémákat látszatmegoldásokkal elintéző tipikus balkáni politikusokat, addig mindez nem fog megváltozni. Addig maradnak a menetrendszerű tragédiák, a közvélemény álszent hörgése, és a kilátástalanság minden szinten.
Addig marad a hatalmas sérv a társadalom testében, ami mögött – mint sok bába közt – elvész a gyermek.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.
A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.
A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.