Nem vitás: még az éppoly tömbmagyar biztonságban élő Székelyföldön is többfrontos harcok és alkudozások kora elé nézünk.
„Egyértelműen érzékelhető a háromszéki főváros román terének tartott Mihai Viteazul térre tervezett tüntetés provokatív jellege. Mint ahogy az a gondos »előrelátás« is, amellyel igyekeztek megelőzni a »veszélyt« nem érzékelő románságot a térfoglalásban. Sőt, a visszautasítás is kódolva volt, hiszen már a hagyományok okán sem lett volna ésszerű hasonló szkanderezésbe belemennie a szentgyörgyi elöljárónak.
Hogy lesz-e – esetleg jogi procedúrát is feltételező – folytatása az ügynek, a jövő zenéje. Az viszont kétségtelen, hogy zászlóviták, trikolórba burkolózott adventi színpadra »tévedők« és egyéb folyamatos konfrontációk ellenére egyre hangsúlyosabb helyet kell szorítani a gesztuspolitikának is. Természetesen megfelelő árat szabva valamennyi gesztusnak. Olyanszerűt, mint amilyet Antal Árpád épp a lapunkban villantott fel: amint a csendőrség személyi állományában a lakossági részaránynak megfelelően lesznek magyarok, a közvélemény várható felzúdulásával is kész dacolni, hogy a románság alpolgármestert kapjon a megyeszékhely önkormányzatában.
Nem vitás: még az éppoly tömbmagyar biztonságban élő Székelyföldön is többfrontos harcok és alkudozások kora elé nézünk. Olyan periódus következik, amikor viszont nincs helye olyan típusú kiszorítósdinak, mint az egyértelműen diverziós szándékkal kiszivárogtatott hír, miszerint az MPP háromszéki szervezetének elnökét „kínálnák” meg az alprefektusi tisztséggel. Amit, ha elfogad Kulcsár-Terza József, ha nem, csakis »hazaárulóként« jöhet ki az ügyből. És amiből semmi más nem sülhet ki, mint további homokozós szurka-piszka.”
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.