Valentin Bretfelean menesztése gesztusértékű lenne, és országos szinten közelebb vihetne az etnikumközi feszültség csökkentéséhez.
„A lényeg az, hogy egy normális országban ezek után nem maradhatna a helyén. Már csak azért sem, mert brutális cinizmussal viszonyul az ügyhöz.
Azt állítja: azok a magyarok provokálnának ki etnikai konfliktust, akik a normalitás szellemében – ha már az önkormányzat nem hajlandó rá – olyan táblákat helyeznek ki házukra, amelyen magyarul is olvasható az utcanév. Nem pedig a helyi rendőrség, amikor a normalitással szembe menve hadjáratot indít a magyar feliratok ellen, sértő módon »tiltott reklámnak« minősítve azokat. (Normalitás alatt itt azt értjük, hogy egy városban, amelyet majdnem fele-fele arányban laknak magyarok és románok, az a természetes, ha minden hivatalos fórumon teljes kétnyelvűség érvényesül).
Románia azonban a jelek szerint még mindig nem tekinthető normális országnak. Miközben a rendőrparancsnok, aki volt hírszerző tiszt, azt állítja, a 25 évvel ezelőtti fekete március évfordulóján etnikai konfliktust akadályozott meg, a helyi rendőrség lépései épp hogy a véres magyar–román konfliktust kiváltó, negyed évszázaddal ezelőtti titkosszolgálati módszereket idézik, eredményük pedig ugyanaz, mint akkor: még a jelenleginél is jobban elmérgesítik a magyarok és a románok közötti viszonyt Erdély-szerte.
Mert a vásárhelyi utcanév-, illetve székelyzászló-botrány nem marad meg a város határain belül: az ottani magyarellenes lépések mindenhol tovább rontják a magyarok közérzetét, növelve a feszültséget. Persze egy személy eltávolítása még nem feltétlenül oldaná meg a konfliktust, ha a magyarellenes szellemiség megmarad – lásd a székelyföldi megyék magyarellenes prefektusait.
Mégis, a helyi rendőrség vezetőjének menesztése gesztusértékű lenne, és országos szinten közelebb vihetne az etnikumközi feszültség csökkentéséhez. Már ha egyáltalán ez a cél."
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.