// 2024. október 1., kedd // Malvin
Horváth Anna Horváth Anna

Felhívás

Őrizzük meg a Kolozsvári Magyar Napok politikamentességét!

(Külön)Vélemény

Szerző: Horváth Anna
2014. augusztus 18., 10:58

"A 2010-ben útjára induló Kolozsvári Magyar Napok a politikamentesség jegyében kerültek megrendezésre és zajlanak azóta is. A nagyrészt magyarországi és romániai közpénzekből, vállakozói támogatásokból finanszírozott rendezvénysorozat mára már nemcsak a kolozsváriak, hanem a teljes erdélyi magyar közösség örömünnepévé nőtte ki magát.

Egyedülálló sikerének titka, többek között, hogy sikerült megőriznie politikamentes jellegét, kikerülnie minden, kisajátítására irányuló esetleges kísérletet.

Mivel az elmúlt napokban, a Kolozsvári Magyar Napok keretében államelnökjelölést támogató alárásgyűjtés beharangozására került sor, szükségesnek tartom felhívást intézni az erdélyi magyar és román politikai szereplők és pártok felé, arra kérve minden érintettet, hogy önös érdekein felülkerekedve segítsen megtartani közös ünnepünk az összetartás és összetartozás erejét hirdető, erre épülő és építő üzenetét.

Ennek jegyében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és annak államelnökjelöltje garanciát vállal arra, hogy az előző évekhez hasonlóan tiszteletben tartja az 5. Kolozsvári Magyar Napok civil közösségi jellegét, nem használja annak helyszíneit és rendezvényeit semmilyen politikai célú kampány megszervezésére.

Horváth Anna
Kolozsvár alpolgármestere
2014 augusztus 17., Kolozsvár"

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro