// 2025. július 19., szombat // Emília
Bodolai Gyöngyi Bodolai Gyöngyi

Felér egy győzelemmel

// HIRDETÉS

A vesztettnek tűnő csata eredménye mégis egyértelmű, hisz a brit miniszterelnök azonnal sietett leszögezni, hogy a népszavazást követően Nagy-Britannia bővíti a területén levő nemzetek, Skócia mellett Wales és Észak-Írország hatáskörét.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bodolai Gyöngyi
2014. szeptember 22., 07:44

„Mit mondhatnánk ehhez képest mi, romániai magyarok, hisz, miközben Skócia függetlensége ellen szurkolt a román sajtó, az RMDSZ közvitára bocsátott autonómiastatútumára, s egyben a romániai magyarságra minősíthetetlen össztüzet zúdítottak. Kiábrándító volt látni a szinte idegbetegekként megnyilvánuló bemondókat, a nemzetközileg tájékozatlan, kizárólag csak a gyűlölettől elvakult botcsinálta politikusokat, politikai elemzőket, a primitív népi hozzászólásokat.

A politikai „inkultúra” csúcsa volt a román televízióadók által nyújtott csütörtöki teljesítmény, s egyeseknek volt képe azzal érvelni, amit láthatóan el is hittek, hogy a romániai magyaroknak van a legjobb helyzete Európában. 

A romániai politikai gyűlöletbeszédet félretéve, a skót népszavazás nem maradhat eredmény nélkül. Az EU egységét féltők mellett talán képes lesz felébreszteni a nemzetállamként tetszelgő országokat is, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a nemzetiségiek lakta területek önrendelkezési törekvéseinek. Ha ezt a skót népszavazásnak sikerült előmozdítania, akkor a penicillin, a telefon, az öntapadós bélyeg és vízöblítéses vécé szabadalmaztatása mellett ezt is nekik köszönhetjük majd.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

Összeugrasztotta az állam a munkaadókat és a munkavállalókat
Székelyhon

Összeugrasztotta az állam a munkaadókat és a munkavállalókat

Hiába kért segítséget a politikumtól, választ sem kapott levelére a székelyudvarhelyi Melinda cégcsoport. A vállalat azt kérte, hogy az állam számolja fel a nagyvállalatokat sújtó tisztességtelen versenyhátrányt. Pál Dénes cégalapító szerint baj van.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?