// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella
Szentgyörgyi László Szentgyörgyi László

Feladtuk Vásárhelyt?

// HIRDETÉS

A vereségek okait sokan, sokféleképpen magyarázták. Talán azok jártak a legközelebb az igazsághoz, akik úgy vélték, az RMDSZ előre feladta a küzdelmet.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szentgyörgyi László
2015. január 09., 08:56

„Hogy milyen alkudozások folytak a háttérben, arról csak sejtéseink lehetnek. Az viszont tény, hogy a felsoroltak mindenikéből gyanúsan hiányzott a győzelem akarása, nem voltak többek, mint alibijelöltek.

A mostani helyzet – legalábbis egyelőre – kísértetiesen hasonlít a négy évvel korábbihoz. Mert az lenne a logikus, ha olyan személyt jelölnének alpolgármesternek, akit a következő választáson a polgármester ellenlábasaként indíthatnak. Négy esztendő bőven elegendő egy esélyes jelölt felépítéséhez, a tisztséggel járó közszereplési lehetőségek pedig, ha okosan bánnak velük, meghozhatják a szükséges ismertséget is.

A jelek szerint az RMDSZ ezúttal sem kívánt élni az adott lehetőséggel. Mert azt talán ők sem gondolják komolyan, hogy Peti Andrásnak polgármester-jelöltként reális esélye lehetne Floreával vagy akár Maiorral szemben.

Ha módosítják a választási törvényt, és újra kétfordulós menetben döntünk majd a városvezetői tisztséget illetően, akkor viszont végleg lemondhatunk a vásárhelyi polgármesteri szék visszahódításának reményéről. Addig mindenképp, amíg elsősorban az etnikai hovatartozás határozza meg, ki hova adja voksát.

Addig is mihamarabb megválaszolandó a kérdés: ki lehetne a legalkalmasabb magyar polgármester-jelölt? Mielőtt eldöntenénk, nem ártana, mondjuk, megrajzolni az esélyesnek ítélt jelölt robotképét.

Tisztázni azt, hogy férfi legyen-e, vagy nő; idősebb, tapasztaltabb, vagy fiatal, lendületes személy; valamely párt meghatározó kulcsfigurája, vagy laza pártkötődésű, netán független?

Marosvásárhely különleges helyzete, a korábbi évek történései alapján egyértelműnek tűnik, hogy csak és kizárólag egy közösen támogatott polgármester-jelöltnek lehet esélye. Ezért célszerű lenne az előválasztás jól bevált eszközéhez folyamodni. Esélyeink maximalizálása érdekében pedig a közös képviselőjelöltlista-állítás lehetőségén is érdemes lenne elgondolkodni."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”