Mert milyen jó is lenne: meg tudnánk védeni magunkat.
Olvasom, hogy a feltűnést folyamatosan és hiábavalóan kerülő Puzsér Róbertben megérett a meggyőződés, mint a meggy a fán: engedélyezni kell a polgároknak a fegyverviselést. Mert – írja a mélyenszántó kritikus: „Egy felfegyverzett társadalomban sem a Gulagot, sem Auschwitzot nem lehet megcsinálni”.
Ez a javaslat tiszta Amerika! Üdvözlöm is. Milyen jó lesz nekünk. Csakhogy: képzeljük el akkor az amerikai forgatókönyvet.
Eszerint, ugye, mi volnánk a vén Európa őslakosai. Vagyis az indiánok. A mindenféle égtájak felől ideérkező migránsok pedig a bevándorlók. Tehát, az európaiak. És ha a hipotézis – megengedem, meredek – első lépése megvan, a többi már jön magától.
A bevándorló „európaiak” megtelepednek nálunk, mi meg, igazi Willkommenskultur-csöcsön lógó rézbőrűek, tárt karokkal fogadjuk őket, megengedjük nekik a gyökerezést, megmutatjuk nekik csodás erdeinket, aranyunkat, kultúránkat, miegyebünket.
És a bevándorlók micsinálnak? Adnak nekünk cserébe üveggyöngyöt, színes kelmét (alkoholt nem, mert már megvan, nekik meg tiltja a vallásuk), tükröcskéket, betegségeket, és aztán szépen, módszeresen kicsinálnak. És majd azután jön a Second Amendment, az elidegeníthetetlen fegyverviselési jog.
Ez nyilván bűnrossz forgatókönyv. Talán nekünk indiánoknak kellene valamit csinálni, választott vezetőink útján, még mielőtt bármiféle analógia akár csak valóságközelivé válhatna. És mielőtt valaki felelős hadúrnak is eszébe jutna, hogy lőfegyvert adjon boldog-boldogtalan kezébe.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.

„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)