Szüntelenül szidjuk az Antantot, a franciákat, a gonosz Nyugatot, a területéhes román, szlovák, szerb nacionalistákat. Közben elmarad a szembenézés, a leszámolás saját hibáinkkal, mulasztásainkkal.
„Mióta a pesti »nemzeti« kormány a közbeszéd és már-már a kötelező közsiránkozás témájává tette Trianont, ami ugye elvitte minden magyar boldogságát (ezért megy többszázezer fiatal magyar diplomás nyugatra, hátha ott angol, német vagy holland néven mégis rátalál), több írást is olvastam a »nemzet ügyvédjéről«, gróf Apponyi Albertről, aki hatalmas tudásával és szónoki tehetségével állítólag bámulatba ejtette a Trianonban felettünk ítélkező urakat. Hogy ezek az urak mégsem hatódtak meg olyan nagyon, az általam olvasott négy-öt cikk, tanulmány közül csak egy merte kimondani, hogy erről nem kis részben maga Apponyi személye tehet. Ugyanis vallás- és művelődési miniszterként ő volt annak a magyar nyelvvédő törvénynek a megalkotója, amit a kisebbségek olyannyira sérelmeztek, s a románok, szerbek, szlovákok olyan élesen bíráltak Trianonban is. Nem inkább egy olyan magyar politikust kellett volna oda küldeni (voltak ilyenek, ha nem is Széchenyi tekintélyével rokoníthatók), akinek a személyisége nem kelt ennyi ellenszenvet?
Még egy példa felelősségünk elhallgatásával kapcsolatban. Szilágyi Aladár, az Erdélyi Riport munkatársa a lap egyik utóbbi számában interjút készített Vida Gábor marosvásárhelyi íróval annak okán, hogy egy nagy lélegzetű, több évi kutatómunkát igénylő Erdély-regénnyel jelentkezett, az első világháború és Trianon időszakából. Egyik fontos megállapítása: »Nem tudom, hogy miért hagytuk elveszni Erdélyt, attól tartok nem volt rá szükségünk«. Az indokok közt olyan nyomós érvek szerepelnek, mint az, hogy a román csapatok 1906. évi betörése után sem történik semmi Erdély védelmére. Nem épülnek erődök, védőművek, mintha csak egy kis játék lett volna. »1918-ban a románok megint bejönnek, megint elcsodálkozunk. Átlépik a demarkációs vonalat, halatlan. Vix ezredessel levelezgetünk, senkinek nincs egy ép ötlete. Nem állítunk katonaságot, tüzérséget, nem állítjuk meg a benyomulókat, hogy aztán az adott helyzetben az Antant mondjon, ami akar. A román hadvezetés sokáig el sem hiszi, hogy nincs komoly ellenállás«. Ma sem értjük, miért nem csináltunk semmit! De azóta mennyi mindent csinálunk! Szüntelenül szidjuk az Antantot, a franciákat, a gonosz Nyugatot, a területéhes román, szlovák, szerb nacionalistákat. Közben elmarad a szembenézés, a leszámolás saját hibáinkkal, mulasztásainkkal. Persze az sokkal nehezebb.”
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Ez már a második év, hogy több a pozitív hang a román nyelv és irodalom vizsga után, mint amennyi a negatív. De miért kellett erre három és fél évtizedet várni?
Ez már a második év, hogy több a pozitív hang a román nyelv és irodalom vizsga után, mint amennyi a negatív. De miért kellett erre három és fél évtizedet várni?
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.