// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede
Rostás Szabolcs Rostás Szabolcs

Értelem és érzelem

// HIRDETÉS

A Nagyékkal rokonszenvezők részéről természetes az érzelmi megközelítés, a külső szemlélők azonban nem tehetik meg, hogy összeesküvés-elméletek gyártásával egyszer s mindenkorra semmissé nyilvánítsák a romániai igazságszolgáltatás pártatlanságát.

(Külön)Vélemény

Szerző: Rostás Szabolcs
2015. január 28., 09:12

„Az első felindulásból született, mélységes felháborodást tükröző reakciók is arról árulkodnak, a kilenc éve húzódó ügyhöz az erdélyi magyar nyilvánosság kizárólag érzelmi alapon viszonyult. Magában hordozza ez az attitűd a sokak által tényként kezelt vélekedést, miszerint a magyarok – beleértve politikusaikat – becsületesebbek, tisztességesebbek, mint a többségiek, ugyanakkor egy kisebbségi közösség tagjára, képviselőjére, vezetőjére hatványozottabb nyomás nehezedik a mindenkori hatalom részéről.

A stratégiai privatizációs per számunkra legexponáltabb vádlottja, az egykor ígéretes politikai karrier előtt álló Nagy Zsolt az évek folyamán számtalanszor bizonygatta ártatlanságát, a jogban, gazdasági ügyletekben járatlanok számára roppant hihetően érvelve, ízekre szedve a nyomozó hatóság vádjait.

Csakhogy a legfelsőbb bíróság előbb alap-, majd másodfokon is bizonyítottnak találta a nemzetközi bűnszövetkezetben való részvétel vádját, ráadásul nemcsak Nagy, hanem a többi vádlott esetében is, ennélfogva nemigen lehet mit kezdeni a jogerős ítélettel.

Fel lehet háborodni ellene, emberileg együtt lehet érezni az elítéltek és hozzátartozóik tragédiájával, apellálni lehet a nem létező romániai jogállamiságra, ettől azonban a tények még tények maradnak, a vélt igazságért folytatott küzdelem pedig legfeljebb Strasbourgban folytatható.

A Nagyékkal rokonszenvezők részéről természetes az érzelmi megközelítés, a külső szemlélők azonban nem tehetik meg, hogy összeesküvés-elméletek gyártásával egyszer s mindenkorra semmissé nyilvánítsák a romániai igazságszolgáltatás pártatlanságát. Ez esetben ugyanis tényleg valamennyien csomagolhatnánk."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.