// 2024. december 4., szerda // Borbála, Barbara
Csinta Samu Csinta Samu

Erdőtűz

// HIRDETÉS

Miközben tudjuk, hogy az áldozati nemzedékek a mindenkori történelem velejárói, összességében elemi érdekünk, hogy Románián is végigfusson a korrupciós megtisztulás erdőtüze.

(Külön)Vélemény

Szerző: Csinta Samu
2015. január 29., 08:40

„A letartóztatások, bekasztnizások, maszkos rajtaütések fonalát már rég elvesztő romániai polgárban mindez megerősíti azt a meglehetősen lehangoló kocsmademagóg meggyőződést, hogy javíthatatlanul korrupt országban él.

Persze nem is jár túl messzire az igazságtól, legfeljebb abba nem gondol bele, hogy e tekintetben is van ahonnan felfejlődnünk, illetve hogy sok év mulasztásának pótlási kényszere termeli ki a bilincselési dömpinget.

Az intézkedésözön hitelességének esetenkénti megkérdőjelezése abból is fakad, hogy a letartóztatások tekintélyes része csak évek múltán jut el a jogerős ítélethozatal fázisába. Akkor, amikor többnyire már csak az érintettek emlékeznek a cselekvések részleteire, a történtek fonalának újrafelgöngyölítésébe pedig ilyenkor jócskán vegyül szubjektivizmus is. Akadályozza a tisztánlátást az etnikai elem is, amely hol pró, hol pedig kontra érvként bukkan fel.

Mi, magyarok eddig többnyire elegáns szemlélőkként, erkölcsi bajnok fejcsóválókként követhettük az események sorozatát. Ahogy egyre érintettebbé válunk, úgy alakul át a kékfény-történetekhez való viszonyunk. De miközben tudjuk, hogy az áldozati nemzedékek a mindenkori történelem velejárói, összességében elemi érdekünk, hogy Románián is végigfusson a korrupciós megtisztulás erdőtüze."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában
Krónika

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában

Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix
Főtér

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix

Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi
Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro