Elűzetés

„Miközben 1966-ban Marosvásárhely lakosságának 70 százaléka magyar volt, a közösség számaránya 1992-re 51, napjainkra pedig 44 százalékra apadt. Ezt a célt szolgálta a fekete március kiprovokálása is, amelyről 25 év távlatából tudjuk, a hatalma átmentésén igyekvő titkosszolgálat és a bukaresti posztkommunisták koprodukciója volt, és amelynek főszereplői adott pillanatban a Zsil-völgyi bányászok Marosvásárhelyre vezénylését fontolgatták.

Mivel a román lakosság mesterséges felduzzasztását célzó betelepítési politika napjainkban nyíltan nem folytatható, a stratégia megváltozott, ma már a cél az, hogy a magyarok önszántukból hagyják el a várost. A megyeszékhely vezetősége minden eszközt megragad a kisebbségben élő közösség komfortérzetének lerombolására, elsősorban a nyelvi jogok érvényesítése terén akadályozva a magyar törekvéseket.

Ennek a folyamatnak a szerves része a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében tanúsított álláspont is, amelynek révén Marosvásárhely kísértetiesen hasonlít a Funar-korszak Kolozsvárjára, amelyben szintén nem érezték otthon magukat a magyarok.

Ezeknek a nyilvánvaló törekvéseknek az ellensúlyozása a fekete március idején felmutatott összefogást igényel a magyar politikai és társadalmi szervezetek részéről, csakis így remélhető ugyanis, hogy a közösség kitart, az elvándorlást ösztönző politika pedig nem jár sikerrel."