Ha Klaus Johannis elhiszi, hogy ő lehet Cotroceni következő ura, akkor ugyancsak naiv ember.
„
Klaus Johannisnak viszont se kék vére nincs, valószínűleg arisztokrata rokonsága sem, de az optimisták arra számítanak, ezáltal Románia könnyedén elnyerné Angela Merkel és Németország kegyeit, ami igaz is lehet, de ettől még nem dőlnének ide az eurómilliárdok.
Én nem azt állítom, hogy Klaus Johannis nem lehetne jó államelnök, sőt biztosra mondom, hogy a ma fennforgó készletből ő lenne a legjobb, de hát… sok víznek kell lefolynia a Dâmbovița-árkon, amíg valami hasonló Bukarestben megesik. Ha pedig Klaus Johannis elhiszi, hogy ő lehet Cotroceni következő ura, akkor ugyancsak naiv ember. Ilyen hátránnyal indulni Victor Ponta ellenében teljesen reménytelen vállalkozás.
A legégetőbb kérdés viszont az, egyáltalán lesz-e valamilyen hiteles jobboldali összefogás, ami komoly ellensúlyt jelenthetne az ál-szociáldemokraták nyaklótlan és gátlástalan térnyerése ellenében. A balodali kormányszövetség, ami három pártból áll ugyan, de voltaképpen egyfejű hidra, úgy tör az egyeduralomra, hogy még a nevetségességtől sem riad vissza. Akár a leghazugabb sajtópatkány, Dan Diaconescu gyülevész pártjával is képes cimboraságra lépni, hogy hatalmát növelje, túlsúlyát mindenben és mindenütt megteremtse. Hiába, a politika soha nem lesz a jó ízlés, a lovagiasság terrénuma!
A jobboldalnak most azzal kellene foglalkoznia, hogy a sok sopánkodás helyett valamilyen egységet teremtsen, és hiteles és valóban esélyes jelöltet találjon a késő őszi elnökválasztásra."
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.

Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?

A Paltinu víztározónál történtek ugyanoda vezethetők vissza, mint a parajdi katasztrófa. Pedig már máshogy kéne lennie mindennek.