Amióta a szebeni bürgermeister beköltözött az államelnöki palotába, a román közhangulat-formálók egyre vehemensebben kezdik megkérdőjelezni a magyar közösség jogköveteléseit. Hogy mennyire nem érdeke herr Johannisnak a mi fájdalmaink balzsamozása, példa rá az is, hogy a fekete március negyedszázados évfordulója nem érte el ingerküszöbének szintjét.
„A visszaszolgáltatott felekezeti vagyon is szúrja a korrupcióellenes ügyészek szemét. A magyar történelmi egyházak ingatlanjainak és telkeinek restitúciós jogosságát kezdték piszkálni több erdélyi megyében is. Igaz, van ahol a túlbuzgó érdeklődés célját még nem vallotta be a nyomozó hatóság, de tegnap a Fehér megyei részleg szóvivője elismerte a folyamatban levő eljárást. És, amint a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium esete is bizonyította, nem nagyon számíthatunk pártatlan ítéletre.
Főleg most nem, amikor a magyar közösség elleni sajtókampánynak vagyunk tanúi. Pofátlanul hazudnak, a közelmúlt történéseit összemosva véres kezű barbároknak állítják be a diktatúra ellen fellázadt székelyeket. A kegyetlen milicistatiszt 1989-es csíkszeredai meglincselését a minap egy vitaműsor résztvevői »átcsúsztatták« márciusra, hogy etnikai színezetet adjanak a történteknek. Amióta a szebeni bürgermeister beköltözött az államelnöki palotába, a román közhangulat-formálók egyre vehemensebben kezdik megkérdőjelezni a magyar közösség jogköveteléseit. Hogy mennyire nem érdeke herr Johannisnak a mi fájdalmaink balzsamozása, példa rá az is, hogy a fekete március negyedszázados évfordulója nem érte el ingerküszöbének szintjét. Pedig a palotájából jövő gesztus nemcsak a marosvásárhelyieknek szóló üzenet lett volna, hanem a befagyott magyar–román államközi kapcsolatokra is kiengesztelően hatna. Vele ellentétben, a közel két évtizede regnáló
Emil Constantinescu volt államfő érdeklődve vett részt az évforduló kapcsán szervezett értelmiségi kerekasztal-beszélgetésen. Szókimondó őszinteséggel beszélt a kommunista nómenklatúra és szekuritáté hatalmi pozíciókért folytatott mocskos játékairól. Arról, hogy negyedszázad után még mindig mennyire mérgezik társadalmi létünket."
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.

„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.