Úgy „megijedtek” a román hatalmasságok Vona Gábor, Szávay István, Zagyva György Gyula és más anyaországi politikusok marosvásárhelyi megjelenésétől, mintha a transznisztriai térségben állomásozó 14. orosz hadsereg lépte volna át az országhatárt.
„Úgy »megijedtek« a román hatalmasságok Vona Gábor, Szávay István, Zagyva György Gyula és más anyaországi politikusok marosvásárhelyi megjelenésétől, mintha a transznisztriai térségben állomásozó 14. orosz hadsereg lépte volna át az országhatárt, hiszen az államelnök, Traian Băsescu vezényletével mindjárt összeült a Legfelsőbb Védelmi Tanács megtárgyalni, mit tegyenek a Jobbik vezérével és társaival. Pedig egyszerű lenne a dolog: elő kell venni a törvényeket, s ha a jogszabályokat megszegték, meg kell büntetni őket, ha nem, hát nem.
A nagy csinnadratta után ez meg is történt, de nem ez volt a főcél. Inkább figyelmeztetni akarták a számukra örök ellenséget, vagyis az erdélyi magyarságot, hogy jobb lesz, ha csendben ül, ráadásul fel akarták tüzelni az erre mindig kész románságot azzal, hogy a székely népnek túlzott követelései vannak. Bár egyelőre területi autonómiát követelnek, de az egész Erdélyt akarják!
Vonáék távoztak, maradt a felhergelt, nacionalista román tömeg magyarellenes transzparensekkel felvonulni a stadionokban, üvölteni, hogy »Ki a magyarokkal az országból«. Érdekes, hogy a fasisztoid Nagyrománia Párt vezéreinek soviniszta szólamai után sosem hívták össze a tanácsot, az Új Jobboldal és Vatra üvöltözéseire sem figyeltek fel az illetékesek, sőt, az sem zavarja őket, hogy már több »fészek« bejáratánál leng a legionáriusok duplakeresztes, zöld zászlaja.”
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.

Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?

A Paltinu víztározónál történtek ugyanoda vezethetők vissza, mint a parajdi katasztrófa. Pedig már máshogy kéne lennie mindennek.