// 2026. július 4., szombat // Ulrik
Bodolai Gyöngyi Bodolai Gyöngyi

Elfogadhatatlan a fenyegetés

// HIRDETÉS

A mi multikulturálisnak becézett egyetemünkön teret kell biztosítani az öntelt gyakornokoknak, tanársegédeknek, hogy hangot adjanak a magyar hallgatók iránti ellenszenvüknek.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bodolai Gyöngyi
2015. október 05., 08:11

„Felháborít, amikor arról értesülök, hogy az oktatásügyben nacionalista éllel félemlít meg diákot a tanár. Az idei tanév kezdetén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatóitól értesültem, hogy a gyakorlati órát tartó túlbuzgó többségi tanársegéd úgy akarta felsőbbrendűségi érzését hangsúlyozni, hogy jól megfenyegette a vegyes csoportban levő magyar hallgatókat: majd meglátják, mi lesz, ha kiderül, hogy nem ismerik elég jól a román nyelvet.

Szép kis fogadtatás, ami élesebb megvilágításba helyezi az egyetem vezetőségének az elzárkózását attól, hogy a magyar tagozat törvény biztosította önállósága érvényesüljön. Azzal ugyanis együtt járna, hogy a magyar tagozaton belül kialakított csoportokban elsősorban anyanyelven (és mellette a román szaknyelvvel is megismerkedve) folyjon a hallgatók gyakorlati képzése. Ezt a közoktatási törvényben megfogalmazott előírást a MOGYE-n továbbra is semmibe veszik, miközben az újabb nemzetközi elismeréseket szerző kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen már régen életbe ültették, és nem halt bele senki.

A mi multikulturálisnak becézett egyetemünkön azonban teret kell biztosítani az öntelt gyakornokoknak, tanársegédeknek, hogy hangot adjanak a magyar hallgatók iránti ellenszenvüknek. Holott oktatókként tudniuk kellene: ha az elsőéves székelyföldi diákok nyelvtudása nem üti meg az elvárt mércét, az elsősorban a román oktatásügy csődjét jelzi, nem a hallgatóét, akinek nyelvjárási vagy régies szövegekkel tömik éveken át a fejét, ahelyett, hogy a mai beszélt nyelv használatára tanítanák. Az EU területéről érkezett hallgatóknak pedig, akik valamilyen szintű románnyelv-tudás birtokában felvételiztek a magyar tagozatra, időt és lehetőséget kellene biztosítani ahhoz, hogy az orvosi szaknyelvet elsajátítsák, ami nem tartozik a román nyelv középszintű ismeretét jelentő szókincshez, amiből nyelvvizsgát tettek.

Mind a hallgatók, mind a nemzeti türelmetlenségről tanúbizonyságot tevő tanársegédek idegrendszerét meg lehetne kímélni, ha ez utóbbiak színromán diákokból álló csoportokkal dolgoznának."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak
Krónika

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro
Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Egyes állatok egyenlőbbek?
2026. június 11., csütörtök

Egyes állatok egyenlőbbek?

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...