// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva
Kádár Magor Kádár Magor

Egy város nem hazudhat önmagáról

// HIRDETÉS

Makróban kellene gondolkodni: önmagában Székelyföld még mindig nagyságrenddel több turistát vagy befektetőt hozhatna, ha össze lennének kapcsolva a dolgok. Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Kádár Magor
2014. február 14., 12:43

„Kolozsvárnak előnyére válna, ha ki tudná használni a multikulturalizmust. Azt mindenki érzi és tudja, hogy van egy magyar és egy román főtér, de az origó a Szent Mihály templom – nem véletlen, hogy Funar ott talált »véletlenül« római romokat… Ez a tér bizonyítja, hogy van egy ötszáz éves városunk, a katedrális már a Nagy-Románia egyik építészeti eleme, az üvegépület pedig a forradalom utáni korszaké. (...)

Kolozsvárnak egyetlen olyan eleme sincs, ami megelőzné a többit, például nagyon jó orvosi, számítástechnikai, egyetemi központ, a sportban szintén fontos szerepet tölt be, így aztán eljutottunk oda, hogy a fővárosi jellegét kell hangsúlyoznunk, a multikulturalitásra összpontosítva.

Csíkszereda és Székelyudvarhely elől mintha elvenné a fényt Sepsiszentgyörgy, kikiáltva magát Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosává. Az előbbiek törekednek arra, hogy ez a helyzet változzon?

A pozíció sokszor azé, aki elfoglalja, persze alkalmasnak is kell lenni rá, mert ha nem, akkor megint azzal szembesülünk, hogy valaki hazudik. Ha mikroszinten nézem a régiót, akkor azt látom, hogy létezik ellenségeskedés a városok között; lakossági felmérésekből tudjuk, hogy az emberek azt érzik, a másik megelőzte őket: az udvarhelyi úgy gondolja, hogy lassan már Gyergyószentmiklós is lehagyta, a csíkszeredai, hogy a szentgyörgyi előzte meg. Ez frusztrációt okoz, éppen ezért makróban kellene gondolkodni, miszerint önmagában Székelyföld még mindig nagyságrenddel több turistát vagy befektetőt hozhatna, ha össze lennének kapcsolva a dolgok. (...)

Persze, már most is látni együttműködést, de még jobban ki kellene használni a lehetőségeket, annál is inkább, mert most kezd megfogalmazódni Székelyföld, mint régió. Ezért örvendek az összes autonómia-kezdeményezésnek, mert definiálja a közösséget, a régiót, és nem azt mondják majd, hogy »itt es jobb, mint Csíkban«, hanem, hogy ketten lehet, hogy erősebbek vagyunk.” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is
Krónika

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is

Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?