// 2024. december 22., vasárnap // Zéno
Szentgyörgyi László Szentgyörgyi László

Egy város, két világ

// HIRDETÉS

Ha netán szóba kerül az autonómia, sokan, akik nem értik, vagy szándékosan félreértik, miről beszélünk

(Külön)Vélemény

Szerző: Szentgyörgyi László
2014. június 27., 09:08

„Lehet, hogy átlépem most a polkorrektség – mi fán terem az, ki a fészkes fene találta ki, tette kötelezővé, s milyen jogon? – határait, de állítom: vannak, s nem is kevesen, akik – igen, a múltat végképp eltörölni vágyók egyenes ágú szellemi leszármazottai – éppen most próbálják belakni, végleg saját birtokukba venni a várost, s ebben igencsak zavarja őket, hogy élnek itt még rajtuk kívül olyanok, akiknek fején másként tapad a haj, s akiknek ajkán másként csörömpöl a szó.
Ha netán szóba kerül az autonómia, sokan, akik nem értik, vagy szándékosan félreértik, miről beszélünk, azzal utasítják el: mire jó az etnikai alapú elkülönülés, hiszen milyen jól megvoltunk – mármint ők! – együtt. Együttélést emlegetni lehet, elvárni annál kevésbé. Ahhoz más emberanyagra, más gondolkodásra lenne szükség. Ha csak a vegyes iskolákra gondolunk, ahol a magyar tanulók, a magyar pedagógusok rendre számbeli hátrányba kerülnek, majd másodrendű, megtűrt csoportként kezeltetnek, bizony érthető az etnikai önigazgatás iránti vágy.    
Az eddigiekből is az tűnik ki, hogy a legtöbb, amire mai magyarok és románok törekedhetünk: a békés egymás mellett élés. A többi üres szócséplés.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan ejti túszul a szélsőséges politika az egészségmegőrzést?

Sánta Miriám

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Az Uralkodó, a Trónkövetelő és a Történelem

Sólyom István

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A szintetizátor az első igazán új hangszer az emberiség történetében

Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?

A moldovai folk rock úgy robbant fel Kolozsvár közepén, hogy azonnal leomlottak a határok

A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…
Főtér

Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…

… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése
Krónika

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése

A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek
Főtér

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek

Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.

Segélykérő levél egy ismeretlentől
Székelyhon

Segélykérő levél egy ismeretlentől

Megrendítő levelet dobtak be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca egyik lakóházi szemeteskukájába szerdán. Vélhetően egy segélykiáltásról lehet szó.

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba
Krónika

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba

Az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik – tájékoztatott csütörtökön a BT kommunikációs osztálya.

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón
Székelyhon

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón

Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.

// még több főtér.ro