Aki megfelel a szép és jó és társadalmi-igazságos direktívának, az megjelenhet a világ szeme előtt. Aki nem, az nem.
Ezt a szöveget kézzel írom, egy kockás irkalapra. Nincs sok hely rajta, az oldal felét egy fogalmazás tölti ki. Pár gondolat a világbékéről, ez a címe. Egy romos ház pincéjében bukkantam rá, hatalmas érték, írni is lehet rá, segget is lehet törölni vele. A fogalmazás szerzője az oldal felénél abbahagyta az írást. Így: A világbéke akkor jön el
Valamikor a kétezres év első felében történt, hogy egy botrányosra sikeredett amerikai elnökválasztás után a szociális hálók, vagyis a nyilvánosság oroszlánrésze fölött bábáskodó emberek úgy döntöttek, letiltják a vesztes, ám még hivatalban levő elnök fiókjait. Azért, mert a vesztes elnök „náci”. A világ néhány kormányfője, gondolkodója tiltakozott a tiltás ellen, a véleményszabadság szent nevében. Hiába.
A Szépek, Jók és Társadalmi-igazak Félig-meddig Titkos Tanácsa, vagyis a nyilvánosság oroszlánrésze fölött bábáskodó emberek elit csapata látta, hogy ez jó. Ezért úgy döntöttek, hogy
Létre is hoztak egy teljesen titkos szervezetet, az Überszépek, Überjók és Übertársadalmi-igazak Überaktivista Sejtjét, amelynek az volt a feladata, hogy kiszagolja és eltüntesse a „nácikat” a világ szeme elől. Nagyon egyszerű volt a módszerük: leírták egy papírra (akkoriban még volt tiszta lap), mi lehet szép, jó és igazságos. Aztán betáplálták az adatokat egy számítógépbe és megnyomták a piros gombot. És a gép jól végezte dolgát. Aki megfelelt az sémának, élvezhette a napfényt. Aki nem, az eltűnt a nyilvánosság elől.
És rövid időn belül beköszöntött a világbéke. Csúnyák, rosszak és igazságtalanok, vagyis „nácik” sehol a vidéken. Szépek, jók és igazságosak legelésztek a bolygón, ameddig a szem ellátott, s azon túl is. És a Szépek, Jók és Társadalmi-igazak Félig-meddig Titkos Tanácsa látta, hogy ez jó. Egy ideig jó is volt, ám aztán kiderült, hogy a legelészők egy része elhajlott az iránytól. Például, egyesek szabadon véleményt nyilvánítottak arról, hogy a belegelészett fű helyenként keserű. És a bekapdosott szőlő helyenként savanyú. A Szépek, Jók és Társadalmi-igazak Félig-meddig Titkos Tanácsa szomorúan nézte őket, majd riasztotta az Überszépek, Überjók és Übertársadalmi-igazak Überaktivista Sejtjét. És egy ideig helyreállt a világbéke.
Sajnos, csak egy ideig, a Szépek, Jók és Társadalmi-igazak Félig-meddig Titkos Tanácsa mérhetetlen szomorúságára.
Az Überszépek, Überjók és Übertársadalmi-igazak Überaktivista Sejtje egyre gyakrabban nyomogatta a piros gombot. Miért, ó, miért nem akarnak az emberek az egyetlen és szép és jó és igazságos direktíva szerint élni, jajongtak a tanácstagok. Hiszen abban mind egyetértünk, hogy az elv jó. Hol lehet a hiba? Hol? És a piros gomb egyre szaporábban kattogott.
Aztán eljött az a fátumgőzzel terhelt nap (akkor már minden hajdani szépen, jól és igazságosan kérődző ember eltűnt a nyilvánosság elől), midőn a Szépek, Jók és Társadalmi-igazak Félig-meddig Titkos Tanácsában felmerült a gondolat, hogy valamit kezdeni kell azzal a gombbal. Mert talán ez így mégsem egészen jó. A félig-meddig hivatalos feljegyzések szerint (akkor még ilyenek is voltak) ez volt a tanács eltűnésének napja. Az Überszépek, Überjók és Übertársadalmi-igazak Überaktivista Sejtje pedig azon kezdett dolgozni, hogy még titkosabb legyen, mert lám, alig tudták kivédeni a megsemmisítő támadást. És addig ügyködtek, amíg olyannyira titkossá nem váltak, hogy ők sem tudtak egymásról. Se saját magukról. Így hát eltűntek ők is.
Hogy én hogy maradtam meg, hol vagyok, meddig, miért, az is maradjon titok. Talán ennyit mégis: A világbéke akkor jön el (itt betelt a lap).
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”

Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”