// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva
Román Győző Román Győző

Egy előd, több utód

// HIRDETÉS

A román politikai viszonyokat ismerve annyit bátran állíthatunk: sem az úgymond bal-, sem a jobboldali csoportosulásoknak Romániában semmiféle közük nincs semmilyen ideológiához.

(Külön)Vélemény

Szerző: Román Győző
2014. június 16., 08:02

„Úgy két évtizede a román szenátus akkori elnöke, bizonyos Alexandru Bârlădeanu, aki orosz tankokkal jött vissza Romániába, egyik interjúja után kikapcsoltatta a riportofont, és elmagyarázta, miként lesz a Megmentési Frontból két párt – az egyik jobb-, a másik meg baloldali –, amely egymást fogja váltani a hatalmon. Persze, ehhez el kell tüntetni a történelmi pártokat, főleg a keresztény-demokratákat és a liberálisokat. És éveken keresztül ezen munkálkodott a hatalom, de főleg a szekuból kinőtt hírszerzők hada. Szépen el is tüntették előbb a parasztpártot, majd lassan felmorzsolták a liberálisokat, megszüntetésének utolsó lépéseire éppen a napjainkban kerül sor.

Mindig enyhe mosollyal kísérem, ha valaki úgy ír egy pártról, hogy az utódkommunista. Hát ebben az országban melyik nem az? (…) Legyünk komolyak, mindegyik utódkommunista csoportosulás, amelyek lassanként beteljesítik Bârlădeanu jóslatát.

Emlékeztetnék arra, hogy a keresztény-demokrata parasztpárt szétverésében a jelenlegi államelnök fontos szerepet játszott. Most – nem egy hívét ide irányítva – belülről veri szét a szabadelvűeket. A román politikai viszonyokat ismerve annyit bátran állíthatunk: sem az úgymond bal-, sem a jobboldali csoportosulásoknak Romániában semmiféle közük nincs semmilyen ideológiához.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?