// 2025. július 7., hétfő // Appolónia
Rostás Szabolcs Rostás Szabolcs

Egy csésze tolerancia

// HIRDETÉS

Még hivatalába sem lépett, és Szlovákia új elnöke többet tett a többség és kisebbség viszonyának rendezéséért, mint elődei együttvéve.

(Külön)Vélemény

Szerző: Rostás Szabolcs
2014. június 02., 07:52

„Az elnökválasztás március végi második fordulójában Robert Fico kormányfő legyőzésével nem kis meglepetést keltő Andrej Kiska megkövette az áldozatokat, a segítségükre siető – mellesleg szlovák nemzetiségű – fiatalembereknek pedig megköszönte a példaértékű kiállást. A köztársasági elnöki posztot függetlenként elhódító politikus ezáltal olyan gesztust gyakorolt, amellyel remélhetőleg új fejezetet nyit a szlovák–magyar együttélés történelemkönyvében.

Ne feledjük, arról a Szlovákiáról van szó, ahol a hatályos törvények a magyar honosításra adott válaszként büntetik a kettős állampolgárságot, az állami hatóságok pedig éveken keresztül lejárató kampányt folytattak Malina Hedvig ellen amiatt, hogy azt állította: 2006-ban azért verték meg Nyitrán a nyílt utcán, mert mobiltelefonján magyarul beszélt. A hatósági zaklatásba belefáradt nő nemrég áttelepedett Magyarországra, miután a szlovák főügyészség hamis tanúzás és hamis eskü miatt vádat emelt ellene.

Erre reagálva Kiska még a választások előtt kijelentette, hogy kegyelmet adna neki elítélése esetén. Lám, még hivatalába sem lépett, és Szlovákia új elnöke többet tett a többség és kisebbség viszonyának rendezéséért, mint elődei együttvéve. Nem ártana, ha egy kávé mellett mesélne egy kicsit térségbeli kollégáinak is, talán tanulnak tőle..."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre
Krónika

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő