Az RMDSZ változatát már eleve megosztónak és megalkuvónak, sőt árulónak illik tartani, mert ez így határoztatott el Nagyváradon, s amit a zsebpárt főgóréja, védnöke megállapított, azt híven kell követniük az alvezéreknek és kisebb beosztottaknak is.
„Az RMDSZ bűne eddig az volt az EMNP szemében – többek között –, hogy nincs autonómia-statútum. Most, hogy van, hát az a bűne, mert úgymond azzal csak port hint a hiszékeny magyar választópolgár szemébe, s »megfúrja« a néppártosok hasonló dolgozatát, de még a Székely Nemzeti Tanácsét is. Az RMDSZ változatát már eleve megosztónak és megalkuvónak, sőt árulónak illik tartani, mert ez így határoztatott el Nagyváradon, s amit a zsebpárt főgóréja, védnöke megállapított, azt híven kell követniük az alvezéreknek és kisebb beosztottaknak is. Mindenkinek, ahányan csak vannak.
Ám legyen, ez az ő dolguk, a lelkük rajta, csak azt nem értem, miért szédítik ily meredeken az erdélyi magyarságot mindenféle bódító mákonyokkal, miközben nagyon jól tudják, hogy ígéreteiknek semmiféle fedezete nincs!? A ködevés világbajnokai szónokolnak és kampányolnak, s árulónak titulálnak mindenkit, ha egy cseppet realistább, s nem fújja velük a nótát.
Tehetik, mert semmiféle felelősségük nincs, s ha egyszer felelősség kerülne a vállukra, ők dobnák el elsőkül."
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.

Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.