Az oktatást nagyon el kellene választani a politikától, mert eddig a tanfelügyelők és az iskolaigazgatók politikusok is voltak, ennek pedig megvan az eredménye.
„Voltak, akik nem keveredtek korrupcióba, de ezek szakmai téren sem tűntek ki. Kelemen szerint a hibák egyik okozója, hogy voltak olyan lépések, amelyekben a központi döntéshozók nem konzultáltak a Szövetség képviselőivel. Tehát nem kérték ki azok véleményét, akik nem értenek mindenhez. Egyszerűen fogalmazva: nem próbált meg vak vezetni világtalant.
Király András székéből több évtizede kimozdíthatatlan oktatási államtitkár a tőle megszokott bölcsességgel megjegyezte: nemcsak a szakmának és a politikumnak kell részt vennie a stratégiai egyeztetésben, hanem az oktatási rendszert működtető szakhatóságnak is, a minisztériumnak. Az államtitkár ezzel a kijelentésével beismerte, hogy a szakhatóság, vagyis a minisztérium, amihez a tanfelügyelőségek is tartoznak, eddig csak a tankönyvbiznisszel és a tanügyi állások árusításával foglalkoztak? A mi feladatunk az, hogy oktatásunkat megfelelő mederbe tereljük, olyan döntéseket hozzunk, hogy biztosíthassuk az oktatás minőségét legalább középtávon.
Huszonöt évvel a rendszerváltás után, megszámolni is nehéz, hány oktatási reformkezdeményezés után felfedeztük a néger nyakán a májfoltot. Mit tettünk eddig? Azt, hogy munkát adtunk pártkatonáknak? Hosszú várakozás után kiírják a versenyvizsgát a tanfelügyelők számára, de kérdés, hogy ezentúl is csak a kormánypártok jelöltjei fognak sikeresen vizsgázni? Az oktatást nagyon el kellene választani a politikától, mert eddig a tanfelügyelők és az iskolaigazgatók politikusok is voltak, ennek pedig megvan az eredménye. A magyar nyelvű oktatás minőségének javulásáról csak akkor lehet beszélni, ha a vidéken élő magyar polgármester és pedagógus gyereke és unokája a helyi iskolába fog járni és nem ingázik valamelyik városi iskolába, főleg nem román osztályba."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.