Bár számukat nem csökkentették, a körzetek „elterítése” olyan jól sikerült, hogy a román állampolgároknak jelentős távolságokat kellett megtenniük azért, hogy leadhassák szavazatukat.
„A külföldön élő román állampolgárok joggal érezhették úgy, hogy megakadályozták őket szavazati joguk érvényesítésében. A botrány szép kerekre dagadt, a vétkeseket – szokás szerint – sokan és sokáig keresik majd, nyilatkozat hátán nyilatkozat, hivatalos állásfoglalások születnek, a külügyminisztérium mossa kezeit.
Az ügynek ugyanis az imázsrontás mellett büntetőjogi vetülete is van: az új büntető törvénykönyv értelmében a választási jog gyakorlásának bármilyen módon történő megakadályozását 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják. Kik és milyen módon akadályoztak meg sok száz román állampolgárt abban, hogy éljenek szavazati jogukkal? – erre szeretnének választ és jogorvoslatot kapni azok, akik a novemberi hidegben órákon át állták a sort a külföldi szavazókörzetekben, és végül mégsem pecsételhettek. Volt, ahol petíciót írtak alá az emberek, amit elküldtek az Európai Bizottságnak, de születtek nyílt levelek is, a jelenlegi hatalomnak címezve. Politikusaink a második forduló előtt nem mernek támadásba lendülni, hiszen nem tudni, ki lesz az új hatalom és ki az ellenzék. Ezért „árnyaltan” fogalmaznak, amikor a diaszpórabotrány kerül szóba. „Felszínes volt a szervezés” – állapítják meg finomkodva.
Elemzők szerint a külügyminisztérium az idei államelnök-választásra kissé átszervezte a külföldi
szavazókörzeteket. Bár számukat nem csökkentették, a körzetek „elterítése” olyan jól sikerült, hogy a román állampolgároknak jelentős távolságokat kellett megtenniük azért, hogy leadhassák szavazatukat. A csalásgátlást bürokratikusan próbálták kivédeni a hatóságok, ami önmagában is időigényesnek bizonyult, és ha nem a típusnyomtatványokból volt kevés, akkor a szavazóbiztosokból vagy a pecsétnyomókból. (Érdekes, hogy szinte minden választás alkalmával megtapasztalható a pecsétnyomók hiánya, és nemcsak külföldön, hanem itthon is. Drága lehet egy ilyen mütyür...)
Tény, hogy a külföldi szavazókörzetek felállításáért, a választás megszervezéséért felelős külügyminisztérium a Románok Európai Egyesületei Szövetségének a választókörzetek számának növelésére vonatkozó jelzéseit figyelmen kívül hagyta, a szervezésben – tudatosan vagy szakmaiatlanságból – nem jeleskedett. Románia ezúttal is „hozta a formáját”. Sikerült lejáratni magunkat Európa előtt. Hogyan tiszteljék az unió országaiban a román bevándorlót, ha saját országa sem tiszteli őket?!"
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Hétvégén érkezik az enyhülés, de hosszú távon kéne gondolkodni, ha fel akarunk készülni a további hőségekre.

Ez már a második év, hogy több a pozitív hang a román nyelv és irodalom vizsga után, mint amennyi a negatív. De miért kellett erre három és fél évtizedet várni?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…