Talán annak szólna a kormány fegyvertényeivel szembeni elnéző csend, hogy az egykori városgazda még nem felejtette el, hogy neki először a mostani kormányfő osztott lapot a nagypolitika pókerasztalánál?
„Az igazságügyi országjelentések beszüntetését kérni finoman fogalmazva sem volt szerencsés olyan légkörben, amikor annyi honatya vendégeskedik rendszerességgel a tárgyalótermekben, illetve a fogházakban, amennyi megtöltené egy törpeállam parlamentjét. És zajlik még néhány olyan eljárás, melyek nyomán akár többtucatnyian is cserélhetik a parlamenti irodájukat börtöncellára hosszabb-rövidebb időre. Nem úgy tűnik, mintha a korrupciót sikerült volna felszámolni, ráadásul az igazságszolgáltatás függetlenségének aláaknázását célzó támadások sem ritkák. Így, akárcsak a gazdaságpolitika terén, nem árt, ha odafigyel a világ a regáti fejleményekre.
Két másik dologban viszont lett volna helye az elnöki megszólalásnak. Az egyik a személyre szabott rendelet volt, amely megengedi a kormányfőnek, hogy lemondjon a szellemi tolvajlással szerzett tudományos címéről, a másik pedig az idei költségvetési törvény, amelyet sietve csaptak össze azzal a céllal, hogy a tavalyi választási osztogatás nyomán az államkasszán tátongó ezernyi lyukat valahogy befoltozzák.
E két ügy kapcsán kellett volna élni az állam hatóságainak jó működésére való felügyelet alkotmányos jogkörével, mert az említett rendelet magában csaknem annyira elítélendő, mint az általa büntetlenül orvoslandó vétek, továbbá egy rohammunkával összefércelt költségvetéssel maradandó károkat lehet okozni az ország összes polgárának. Azt megértettük, hogy az elnöki palota új lakója nem akar játékos lenni. Ez mindaddig jó is, amíg a játék csupán a politikai cirkuszt célozza, viszont ha az állam intézményeinek jó működése van játékban, akkor fel kellene lépni, mert a választók erre adtak megbízást, az Alkotmány pedig hatáskört. És még mindig jobb egy gyenge játékos a cserepadon díszletként őgyelgő létszámkitöltőnél.
Vagy talán annak szólna a kormány fegyvertényeivel szembeni elnéző csend, hogy az egykori városgazda még nem felejtette el, hogy neki először a mostani kormányfő osztott lapot a nagypolitika pókerasztalánál?"
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.
„Amikor a 2040-es években a társadalom buborékosodása és a különböző világnézetű csoportok ellenségeskedése olyan mértékű lett, hogy bármikor kitörhetett egy általános polgárháború, alig pár hét alatt felállították a Szabályozást.”

Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.
Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.
Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.
Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.
Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!
Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!
Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!
Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!
Mégis milyen lehet egy kampányüzenet 2024-ben? Kicsit nézzük meg közelebbről.
Mégis milyen lehet egy kampányüzenet 2024-ben? Kicsit nézzük meg közelebbről.
A szavazópolgárok álmai meghallgatásra leltek… és azonnal beindultak a szülési fájdalmak. Itt is az új baba (értsd, országprojekt): szép és jó és kedves…, hiszen még nem lehet számonkérni.