// 2026. augusztus 16., vasárnap // Ábrahám
Demeter J. Ildikó Demeter J. Ildikó

Búsulhat a kormányfő

// HIRDETÉS

Hiába maradt Ponta a kormány és a szociáldemokrata párt vezetője a november 16-ai csúfos bukás után: úgy tűnik, nem tanult hibáiból.

(Külön)Vélemény

Szerző: Demeter J. Ildikó
2014. november 24., 08:36

„Megbánása, a határozottan és világosan kifejezett választói akarathoz való alkalmazkodása egy hétig sem tartott. Két nap után odadobta a gyeplőt a miniszterei közé, és szabadságra ment, nyilatkozata szerint a „nála is jobban szenvedő” családjával kívánta feldolgozni az őt ért vereséget.

Pedig abban a pillanatban még nem állt olyan rosszul: stabil többséggel rendelkező kormányfő maradt, és minden eszköze megvolt ahhoz, hogy javítson eddigi rossz teljesítményén, illetve megítélésén. Már csak saját jól felfogott érdekei miatt is, hiszen hitele, pozíciója alaposan megingott, nem csupán a lenézett, megvásárolhatónak tartott lakosság körében, hanem pártján belül is sokan követelték lemondását. A kívülről nagyon egységesnek és szervezettnek tűnő SZDP irányításáért ugyanis több belső csoportosulás küzd egymással, és ebben a pártban már hagyomány lett a sikertelen elnökjelöltek mellékvágányra állítása. Így szorult egyre hátrább Adrian Năstase, akit már a börtöntől sem tudtak vagy akartak megvédeni egykori elvtársai, így vált jelentéktelen szereplővé Mircea Geoană; még a mandátumait teljesítő Ion Iliescu szava sem számít már.

A még mindig erős és állásaikat keményen őrző vörös bárók aligha fogják lenyelni, hogy az általuk polcra emelt fiatalember most rajtuk gyakorolja a kampány során megnövekedett dölyfét és pimaszságát, hiszen nem egynek a bőrére megy a játék. És nem fognak kiállni mellette az alkalmi szövetségesek, a mindig hatalomhoz törleszkedő pártocskák sem, mert már nem várhatják tőle érdekeik érvényesítését."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap
Főtér

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve

Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.

// még több főtér.ro
Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél
2026. július 27., hétfő

Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.