// 2026. szeptember 3., csütörtök // Hilda
Krebsz János Krebsz János

Beszterce ostroma

// HIRDETÉS

Történelmi „tudásunk” nagyobb része a romantika korában kiszínezett őstörténet, meg a politika által átideologizált közelmúlt, amely az utóbbi évtizedekben párszor változott, és többször megértük, hogy minden másképp volt. Szobrot állítunk és döntünk jobb híján.

(Külön)Vélemény

Szerző: Krebsz János
2015. augusztus 11., 08:50

„A hálás magyar nép határozottan köszöni, hogy kultúrájának őrzői beszélő Wass Albert szobrot készülnek felállítani, a tankönyvekbe beleteszik a délibábos nyelvészkedők szövegeit, fasiszta (ám magyarságukban megkérdőjelezhetetlen) írókat és költőket ásnak elő a feledésből, és alig egy veréblépésnyire vannak a totális elhülyüléstől, ha (magas fizetésért) meg kell védeni azt a körvonalazhatatlan büszkeséghalmazt, amit ők hungarikumnak tartanak. (Pillanatnyilag belépésre vár a hungarikumok közé a debreceni páros kolbász meg Szent-Györgyi Albert életműve.)

A történelmi büszkeség és érzelmi önmeghatározás elemeiből összehordott másodlagos frissességű lomtár és fogalomhalmaz legveszedelmesebb csalása pedig a feltámasztott ’fajvédő’ fogalmunk. Nem tudom kinek jó az, hogy a normális hazafiság fogalma összemosódik a szélsőséges nézeteket valló agresszívek tettrekészségével. Szóval: az összes zavarosfejű, idegengyűlölő, rasszista bolond, aki legszívesebben kiirtana mindenkit (itt tartózkodunk a fölsorolástól), aki nem tartozik a mi fogalmába, hirtelen átlényegül aggódó hazafivá, aki csak a saját fajtáját akarja megvédeni az idegentől, a terjeszkedő rossztól. Ebbe a csapdába már beleestünk egyszer. A gyűlölet gyűlölet marad akkor is, ha önszeretetnek nevezzük.

(Ha sokféleképpen vagyunk magyarok, szeretjük hazánkat, ragaszkodunk hozzá, akkor ki minősítheti a másikat? Vannak-e a magyarságon belül etnikai határvonalak? A kun, jász, sváb, horvát, szerb, szász, szlovák, román, örmény identitás összefér-e a magyarral? És a cigány? Meddig számít jöttmentnek a jövevény? Milyen vallású, világ- és kinézetű a magyar? Javasolt vitakérdések egy kulturált megbeszéléshez.)"

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal
2026. augusztus 17., hétfő

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.