A Szövetség most valóban elszakadt a valóságtól. Attól az egytől, amely számít: az erdélyi magyarok valóságától.
„A legnagyobb baj az, hogy Kelemen szavain nagyon durván átszűrődött az egyetlen logika, amely az RMDSZ-t jó ideje mozgatja, és amitől leginkább kiütése van a magyar közösségnek: a mindenáron kormányzás logikája. E tűzön-vízen át kormányzás fejében ma a Szövetség nagyon ügyetlenül, és átlátszóan ment szembe választói akaratával, és sajátosan »erdélyi« érzelmeivel. Kizárólag ez a logika indokolhatta, hogy feltétlenül meg kellett dicsérni a »korrekt és megbízható« Victor Pontát. Azt a Victor Pontát, aki nem mellesleg ellenzékből torkaszakadtából üvöltött a magyar szimbólumok használata ellen, és aki kétszínű módon csak akkor jött rá, hogy merre van Székelyföld, amikor szavazatokról volt szó. Aki a Minority SafePack-per révén frontálisan szembe röhögte kormányzási partnerét. Aki Dan Diaconescu, populista szennytévé tulajdonost a kormányrúd közelébe engedte. Aki észak-koreai modell szerint közpénzből ünnepeltette magát, miközben például kimagyarázta, hogy miért nincsenek tankönyvek az évkezdés hajnalán. Aki vallási hovatartozása miatt állította pellengérre ellenjelöltjét. Aki intézményesítette a politikai prostitúciót migrációt, és kétharmados hatalmával visszaélve megpróbálta lebontani a jogállamot. Aki képviselőként ellenezte a verespataki ciántechnológiás aranykitermelést, majd miniszterelnökként támogatta azt.
Nem soroljuk tovább, fölösleges: akinek ha csak annyi bűne volna, hogy a románokat most megint velünk, magyarokkal és Erdéllyel riogatja Johannis ellenében, akkor is bőven elég lenne, hogy a gyomrunk felforduljon tőle. Fel is fordult. Az RMDSZ-nek ezzel szemben nem fordult fel a gyomra: inkább Vadim Tudorral próbálta elkenni Ponta ki nem mondott (mert kimondhatatlan?) támogatásának tényét. Korrekt, megbízható, de nem támogatjuk, mert Vadim Tudor is támogatja. Egyébként meg köszönjük még egyszer, ez úton is, hogy kormányra tetszett segíteni 2012-ben.
Mindent értünk. Azt nem tanácsolhatták, hogy szavazzatok Pontára, mert kiderült volna: a kutya nem hallgat az RMDSZ-re. Johannist pedig nem lehetett javasolni, hiszen ezzel a kormányzás mindenekfelett álló elvét taposták volna meg, és magyar ember legyen gerinces: ha kormányra került, ragaszkodjon ahhoz, hogy ott is maradjon!
Mindeközben: az erdélyiek gondolkodó, »politizáló« fele pontosan tudja, hogy tulajdonképpen sem Johannis (ne legyenek illúzióink vele szemben sem, ám mellette szól, hogy ő legalább tettekkel még nem bizonyította, hogy mi mindenre képes abból, ami a száját elhagyja), sem Ponta nem a »mi« emberünk. Ma kiderült, hogy Kelemen Hunor sem az.”
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?

Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?

Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?

Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.

Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”