// 2026. szeptember 22., kedd // Móric
Antal Árpád Antal Árpád

Az RMDSZ-nek fontolóra kell vennie a kormányból való kilépést

// HIRDETÉS

Az erdélyi magyarság világosan állást foglalt Johannis mellett, ez pedig jelzésértékű üzenet az RMDSZ számára.

(Külön)Vélemény

Szerző: Antal Árpád
2014. november 17., 17:23

„Örülök, hogy újra polgármester, ám ezúttal erdélyi polgármester Románia elnöke, mert mint ilyen, másként látja a világot. Erdélyiként azt várom el Klaus Johannis-tól, hogy adjon megnyugtató választ a rá szavazó erdélyiek Bukarest- és központosítás ellenes elvárásaira: ez a decentralizáció és a jó értelemben vett regionalizmus, mely figyelembe veszi a történelmi régiókat és a székely törekvéseket. Magyarként pedig azt, hogy kezelje nagyobb empátiával az ügyeinket, és ne zárkózzon el attól, hogy meghallgassa és támogassa a törekvéseinket, hiszen ha szászként úgy döntött, hogy Erdélyben, Romániában marad, meg kell értenie, mit jelent nekünk, magyaroknak, székelyeknek, hogy itt maradtunk, nem választottuk a kivándorlást. 

Fennáll a veszély, és ez már a választások utáni éjszakán megmutatkozott, hogy a románok egy része azzal próbálja elhallgattatni a magyarokat, lesöpörni a kisebbségi kérdést, hogy úgy véli, Románia bebizonyította: a világ legtoleránsabb országa, hiszen nem ortodox, és nem román államfőt választott. Remélem, hogy Klaus Johannis nem kell nap mint nap bebizonyítsa, hogy ő a legjobb román, viselkedhet szászként és európaiként.

Az RMDSZ-nek több okból is fontolóra kell vennie, hogy kilépjen a kormányból. Az egyik, hogy a Szociáldemokrata Párt becsapott a szórólapokkal, az RMDSZ megkerülésével próbálta megszólítani a magyar választókat. A másik, hogy a demokrácia megcsúfolása volt, ahogy a kormány megszervezte a határon túli választásokat, a legalapvetőbb demokratikus joguktól próbálva megfosztani az ott élőket. (Ugyanakkor létezik egy elvárás az RMDSZ-el szemben, hogy kormányon próbálja megoldani a gondokat, ám másfelől nagyon erős a PSD-ellenesség. Az ideális az lenne, ha a romániai magyarság jogait olyan módon szavatolnák, hogy ebből a szempontból mindegy legyen ki van kormányon. De ez sajnos egyelőre utópia.)

És nem utolsósorban, az erdélyi magyarság világosan állást foglalt Johannis mellett, ez pedig jelzésértékű üzenet az RMDSZ számára. A demokrácia lényege, hogy a választópolgárok által küldött jelzéseket komolyan kell venni és annak megfelelően kell politizálni. És mi demokraták vagyunk!”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”