Az Orbán-paradoxon lényege, hogy a Fidesz vezetőjéről bizton kijelenthető állítások kerültek egymással ütközésbe.
„Az úgy volt, hogy Orbán Viktor külföldön tartózkodott, s magára hagyott hívei kicsit összevissza reagálták le a kialakult helyzetet. Az Orbán-paradoxon lényege, hogy a Fidesz vezetőjéről bizton kijelenthető állítások kerültek egymással ütközésbe. Eddig ezek kőbe voltak vésve a párton és a frakción belül, és igazodási pontként szolgáltak. Első állítás: Orbán Viktor nagyon pontosan érzékeli a magyar nép lelkét, és nem vezetne be olyan intézkedést, amely felháborítja az egyszerű embereket. Második állítás: ilyen fontos kérdésben nem születhetett döntés Orbán Viktor tudta nélkül, a Fidesz és a kormány ennél centralizáltabb. Tehát akkor mit tud mondani egy ideológiailag jólképzett hazafi az internetadóról? Az egyszerűbb lelkületű Fidesz-hívő természetesen és gondolkodás nélkül kiáll az új adó mellett, békemenetel akár a támogatására, és a spontán alakuló ellenző tüntetések szervezőjének látja az országot tönkretevő liberálkommunista összeesküvést, amit az EU-ból és Amerikából támogatnak. Hazaárulás, országvesztés, idegenszívűség. (...)
Az is téved, aki forradalmi erőt lát bennük, az is, aki képernyőfüggő, kígyóvállú júzer-lúzer világpolgárt. A korábbi disputa, amely a sajtó és véleményszabadság körül forgott, és ellenzékként érvelt a digitális szakadék mélyülésével, ami a mai Magyarországon egyenlő a szegénység rosszul kezelt kérdésével, nem volt produktív. De lehetett két táborra szakadva maffiázni, korrupciózni, gyűlölködni. Már nem erről van szó. Nem tudjuk, mi kering az X, Y, Z generációk fejében. Most tüntetnek, holnap elhagyják az országot. És, mint a klasszikus partizánviccben, hazajött Orbán Viktor, és kizavart mindenkit a kukoricásból. Rendet rakott belpolitikai értelemben. Kiderült, hogy ebben az országban ő tud egyedül megoldani problémákat. Határozottan, egyértelműen, nix ugribugri. Ellenzék nincsen, a kormány és a hatalmi gépezet nélküle egy gólem. Adja Isten, hogy sokáig egészségben szolgálja kicsiny népünket!”
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Novák Károly Eduárd pénteken úgy fogalmazott: „az orosz sportolók részvételének megtagadása” a kolozsvári ritmikus gimnasztika világkupán azzal a kockázattal jár, hogy negatív precedenst teremt a román sport számára a nemzetközi porondon.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.

Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?