Nehogy azt higgyük, hogy az önkormányzati választásokig hátralevő pár hónap egybeesik a napsütéses, virágos kikelettel. Véres idők jönnek.
Az MPP mindig is a fábaszorultság alaphangulatából próbált politizálni. Ezzel egy probléma volt, mégpedig az, hogy az alaphangulat mindig összejött, a politizálás általában nem, és ez így volt Szász Jenő, Biró Zsolt és így van Mezei János elnöksége alatt is. A helyi szintnél feljebb – az EMNP-hez hasonlóan – nem sikerült kapaszkodnia a polgáriaknak, hacsak nem számítjuk
illetve Biró Zsolt lépését, aki képviselő kollégájával, Kulcsár-Terza Józseffel együtt gyakorlatilag átigazolt az RMDSZ-be. Az RMDSZ politikai hegemóniáját mindeddig lehetetlen volt megtörni, mivel a két kispárt mögött nem áll és soha nem is állt sem az az anyagi bázis, sem az a szervezeti fölény, sem a bukaresti hatalom szimpátiája, aminek a segítségével viszont a szövetség beláthatatlan időkre bebetonozhatta pozícióját. És nem utolsósorban a Fidesz támogatása, ami elég sokat nyom a latban az erdélyi magyar emberek fejében, habár nem névleg az RMDSZ-nek szól (bár ezt nagyon szeretik hangoztatni a Majális utcából), hanem a képviseletnek, tehát a pozíciónak, nem annak, aki betölti. Mivel a magány rossz, az egy szem kispártok a nagy és barátságtalan politikai viharokban (a román politika nem is nagyon vett tudomást róluk, az RMDSZ ellenben mindig is meg akarta semmisíteni őket, naná) nem nagyon tudtak egyről a kettőre jutni, sőt, a leépülés útján a nemlét határára sodródtak. Ezért logikus volt az a nemrégiben tett lépésük, hogy Erdélyi Magyar Szövetség néven egyesítik megmaradt „erőiket” és (legalábbis az önkormányzati választásokon) ismét harcba szállnak az erdélyi magyarokért harminc éve (!!!) véres verejtékkel harcoló politikai képződménnyel, ami – tudjuk – nem párt, hanem érdekvédelmi, kulturális, civil stb. szervezet. Igen, harcba szállnak, mert ne legyenek illúzióink, nem lesz hárompárti együttműködés, soha. Ezért nem is lepődünk meg, hogy ezek után az RMDSZ részéről az a következő lépés, hogy ismét megpróbálja legyilkolni potenciális ellenfelét. Mert Biró Zsoltékat sikerült domesztikálnia, de
hogy az EMNP-s Csomortányi Istvánról, Toró T. Tiborról és végső soron Tőkés Lászlóról ne is beszéljünk. Elkezdődött tehát az aknamunka, mert itt konkrétan erről van szó és valószínűleg most igaza van Mezei János elnöknek: a pártot az RMDSZ és a hozzá közel került került MPP-sek próbálják gyengíteni, amit a hatékonyság érdekében szépen rá lehet csatlakoztatni a sajátos vezetői stílusú Mezeivel szembeni – érthető – elégedetlenségre és ellenérzésekre. Mert Maros megyében az MPP-t otthagyó Berki Ferenc megyei elnök és tucatnyi kollégája ezzel a lépéssel akkor is az RMDSZ malmára hajtja a vizet, ha eredetileg nem ez volt a szándéka. Kolozs megyében pedig a tizennyolc helyi szervezet tevékenységének minap bejelentett felfüggesztése is szépen kommunikálható az MPP-t megrendítő jelentős csapásként, akkor is, ha Mezeiék szerint nem létező, fantomszervezetekről van szó, amelyek névleg ugyan léteztek, de évek óta nem működtek. És kommunikálták is, mégpedig az RMDSZ, hivatalos médiaorgánumán, a Maszolon keresztül, amely a Kolozs megyei eseményekkel beigazolódni látja korábbi információját az MPP dezintegrálódásával kapcsolatban (ez egy rendszeresen alkalmazott politikai kommunikációs fogás, a vágyott cél kész tényként tálalása). Na de mi lesz ebből, hova fajulnak a dolgok? Az biztos, hogy az események nem fognak itt megállni, lesznek még látványos kilépések,
hogy maradjunk a székely terminológiánál, meg a szokásos sárdobálás és mocskolódás. Ami a legbiztosabb: az RMDSZ nem tűri a konkurenciát és mindent meg fog tenni, hogy legyalulja a föld színéről azokat, akik nem hajlandók bevonulni az egységes és egyetlen képviselet erőtere alá. Ennek a jegyében fog eltelni az önkormányzati választásokig hátralevő pár hónap.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.
Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?
Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?
Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?
Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?
Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?
Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?
Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.
Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.
Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.
Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.
„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”
„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”
Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?