// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Az alkotás lángjai

// HIRDETÉS

A Székelyföldön és Erdélyben életerős, értéket teremtő és műértő közönség éli a mindennapjait, amely különösképpen bizonyos magyarországi médiavisszhangok ellenére nem reszket, nem fél, nem figyel állandó sündisznóállásban a külvilágra, hanem gazdagítja önmagát és kultúráját.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2015. október 14., 09:27

„Ezek a terjedő-gyarapodó, hírt adó és hírt vivő művésztáborok azonban más társadalmi szempontok alapján is igen fontosak, hiszen önállóan jönnek létre, semmiféle központi szerv nem irányítja őket, a szakmai színvonal, a minőség már egymásra figyelve is biztosított, így végsősoron sikerrel nyilvánul meg a helyi vagy a szakmai közösségeknek az a kezdeményező készsége, amelyet olyannyira várunk és amelyet minden bizonnyal jó lenne sok más területen is megtapasztalni. Ha úgy tetszik, ezek a művésztáborok az önálló gondolkodásnak és szervezőkészségnek azok a szigetei, amelyek bizonyítják, hogyan lehet a gyakorlatban elérni az autonómiát, amennyiben nem hangzatos fogalomként, nem mindegyre előrángatott közhelyként, hanem hétköznapi cselekvésként tekintünk rá.

Hogyan is fogalmazzak? A hasonló alkotások lángjai világhálós szóródásukban is jóval távolabbra világítanak, semmint gondolnánk és szólnak az ittlétről, a szülőföldről, a megmaradásról, a hagyományápolásról, a nyitottságról, az európai eszmeáramlatokhoz való csatlakozásról ugyanúgy, mint arról, hogy a Székelyföldön és Erdélyben életerős, értéket teremtő és műértő közönség éli a mindennapjait, amely különösképpen bizonyos magyarországi médiavisszhangok ellenére nem reszket, nem fél, nem figyel állandó sündisznóállásban a külvilágra, hanem gazdagítja önmagát és kultúráját.

A borospataki művésztelep egyik hangulatos festményén, Kádár Tibor alkotásán két mackó pillant ki pajkosan a nyárfák mögül. Mintha csak azt mondanák: nem vagyunk mi olyan veszélyesek. Az élet szép, ne verjük mindig egymásba a félelmet!"

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro
Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Egyes állatok egyenlőbbek?
2026. június 11., csütörtök

Egyes állatok egyenlőbbek?

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...