// 2026. május 25., hétfő // Orbán
Székely István Székely István

Át kell gondolnunk az autonómiák kérdését

// HIRDETÉS

Lehet, hogy a nyelvi jogoktól eltérően az azonnali előrelépést elsősorban nem a jogi feltételek megteremtésétől kell várnunk.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székely István
2015. április 17., 18:05

Tisztelt meghívottak, hölgyeim és uraim, újratervező kollégák!

Több mint húsz évvel ezelőtt, 1993-ban, a brassói kongresszuson megfogalmaztunk egy merész tervet. Összeraktuk azt a programot, azt a nagy történetet, amely az elmúlt két évtizedben meghatározta az erdélyi magyarok emancipációját, közösségként való magára találását. 

A célkitűzések gerincét a nyelvi jogok és a restitúció képezte, 

és elmondhatjuk, hogy – az önálló állami egyetemet leszámítva – tíz év alatt, valamikor 2003-2005-re a program jogi részét sikerült elfogadtatnunk. A gyakorlatba ültetés zegzugos útja továbbra is feladatunk, ennek kérdését egy pillanatra sem szabad szem előtt tévesztenünk.

Ezt követően az volt a dilemma, hogy a nyelvi jogokra alapozva biztosítottnak látjuk-e nemzeti identitásunk megőrzését és továbbadását, kultúránk fejlesztését. A nagy nyilvánosság előtt nem folytattuk le az ezzel kapcsolatos vitát, azonban döntő többségünk a mellett foglalt állást, hogy a nyelvi jogok önmagukban nem biztosítják magyarként való boldogulásunkat, ehhez a különböző autonómiaformák jogosítványai szükségesek.

A kulturális autonómiát magába foglaló kisebbségi törvényt 2005-ben nyújtottuk be a parlamentbe, a székelyföldi autonómia statútumát ebben az évben dolgoztuk ki. Kétségtelen, hogy elfogadtatásuk nem lesz könnyű – jó példa erre a kisebbségi törvény, a kulturális autonómia sorsa, amely beterjesztése óta elakadt a parlamenti döntéshozatal útvesztőiben.

Véleményem szerint az újratervezés jegyében 

az autonómiák kérdését is át kell gondolnunk. 

Lehet, hogy a nyelvi jogoktól eltérően az azonnali előrelépést elsősorban nem a jogi feltételek megteremtésétől kell várnunk. A parlamenti elfogadás kétségtelenül fontos, de ez nem csupán a mi akaratunktól függ. Addig is a jogi tervezetet ki kell egészítenünk tartalmi elemekkel, szakpolitikai programokkal. Eddig többnyire annyit mondtunk, azért van szükségünk autonómiára, mert saját magunk kívánunk dönteni dolgainkban. Kétségtelen, hogy ez igaz, azonban tartalmi kérdésekre csak esetenként adtunk választ: mit tennénk a különböző szakpolitikák terén, ha holnaptól autonómiánk lenne? Ennek a kérdésnek megválaszolása, a különböző területeken történő stratégiai tervezés már csak azért is fontos, mert ezek képezik jövőképünk alapját. 

Tervezzük meg jövőnket a mindennapi kérdések területén. 

Gondoljuk végig, akár húsz-huszonöt éves távlatban, melyek egy adott szakterület jövőbeni kilátásai, és ebből eredendően melyek a mi feladataink. Hosszú, és rövidtávon egyaránt, hiszen az autonómiák jogosítványai nélkül is hatalmi tényezők vagyunk – erősek az önkormányzatodban, mozgástérrel a parlamentben, és esetenként kormányzati szerepet vállalva. Ha megfogalmazzuk az egyes területekre lebontott konkrét célokat, ha tudjuk, hova akarunk elérni, minden nap tehetünk valamit álmunk valóra váltása érdekében.

A szakpolitikák újratervezése során 

a szakma, a civil társadalom, és az egyházak megszólítása, egyenrangú partnerként való bevonása 

elengedhetetlen. Ne feledjük, a brassói kongresszus programcsomagját is együtt raktuk össze. Azóta valamivel távolabb kerültünk egymástól, hiszen dolgok rendje szerint mindenki a saját területére összpontosított, abban kívánt a legjobbat alkotni. Újra le kell ülnünk, meg kell hallgatnunk egymás szempontjait, és közösen kell összeraknunk azt a nagy történetet, amely meghatározza a következő évtized irányát. Hiszen a politika már felismerte, hogy egyedül nem boldogul, a Kulturális Autonómia Tanács létrehozása már e józan belátás eredménye.

Abból kell kiindulnunk, hogy a jövő már nem rólunk, hanem gyermekeinkről szól – a jövőkép elsősorban számukra kell vonzó legyen, őket kell részvételre, cselekvésre ösztönözze. Mi, a kommunizmus mentális börtönéből szabadultak annyit tehetünk, hogy bevonjuk őket a jövőnk tervezésébe, és megbízunk tudásukban, tenni akarásukban.

Ehhez kívánok eredményes újratervezést!

Köszönöm, hogy meghallgattak.

(Elhangzott az RMDSZ-kongresszuson, Kolozsváron, 2015. április 17-én.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba
Krónika

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba

Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté
Főtér

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda