Apuka ekkor a vállamra tette a kezét és azt mondta, jó nekem, hogy még nem tudom, milyen az élet és milyen rettenetes az, hogy január elseje van.
„Apuka már az András napi köszöntések óta készült a szilveszterre, sokat egyeztetett Jenő bácsival és Pali bácsival, akikkel együtt nevelkedett a blokk előtt és a rockesteken. Azóta Jenő bácsi és Pali bácsi is családos emberré lett, és elsodorta őket tőlünk és egymástól az élet. Éppen ezért apukának nagyon fontos volt, hogy minden jól menjen szilveszterkor. Sokat is tépelődtek azon, hogy vajon mennyi innivaló lesz elegendő három napra, erről hosszú hetekig egyeztettek. Anyuka szerint nem kell félni a kiszáradástól, mert ha egyéb nem, hó lesz elég, de apuka ezen nem tudott nevetni. Apuka hosszú napokig válogatta a zenét, ami nagyon komoly dolog, mert ettől függ a hangulat, amelynek reggelig ki kell tartania. Apuka azért is sokat izgult, hogy vajon anyuka elég ételt készít-e, de anyuka azt mondta, nem kell feszültnek lenni, mert biztos, hogy a többi nő is rántott húst, majonézes krumplit és vinettát hoz majd.
December 31-én délelőtt aztán nagyon sietve autóztunk a szilveszter helyszínére, apuka semmiért sem akart megállni, hogy ne töltsük az időt, amelyet bulizva kell eltöltenünk. Anyuka egy helyen például gyönyörködni szeretett volna a téli tájban, és szerette volna beszívni a friss erdélyi levegőt, de apuka azt mondta, most vagy utazunk vagy kirándulunk, így inkább utaztunk. A szilveszter helyszínén apukáék nagyon örültek egymásnak Jenő bácsival és Pali bácsival, rögtön felelevenítették, hogy milyen volt a blokk előtt Snagovot szívni és Pokolgépet fütyörészni. Úgy emlékeztek, hogy jó volt, ezért sokszor koccintottak, majd délután öt órakor nagyon megijedtek, hogy nem lesz elég az innivaló. Azt hiszem, ezt az ijedséget végül egész jól legyőzték, apuka emlékezésképpen már este hétkor majókára vetkőzve táncolt egyedül egy hátasszékkel. Anyuka villámló tekintettel azt mondta, hogy inkább a nőkkel beszélget, mert pillanatnyilag nem érzi át a Pokoli színjáték mélységeit.
Mi, gyerekek eközben nagyon unatkoztunk, mert nem nagyon ismertük egymást, és nem volt mobiljel és internet sem. A felnőttek valamiért azt hiszik, ha pár gyerek találkozik, akkor milyen jól ellesznek, de próbálnának csak meg ők távoli ismerősökkel az első perctől jól ellenni.
Végül szerencsére nagyon rövid lett a szilveszteri buli, mert apukáék nagyon elfáradtak, éjfélig már csak kókadoztak az üres és hangos táncparkett szélén, majd gyorsan le kellett feküdniük. Apuka másnap nagyon szomorú volt, hogy ennyi volt a szilveszter, nagyon sajnáltam szegényt, ahogyan összetörten, magába roskadva ült a konyhaasztalnál. Elesettnek és öregnek tűnt, kérdeztem tőle, nem akar-e még egy kicsit bulizni, hiszen még negyede sem járt le az összeválogatott zenének. Apuka ekkor a vállamra tette a kezét és azt mondta, jó nekem, hogy még nem tudom, milyen az élet és milyen rettenetes az, hogy január elseje van.”
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.
A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.
A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.
A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
A döntőnek beillő kisdöntőn, a spanyolok megérdemelt világbajnoki címén, a bájos Vozinhán, no meg a csodálatos, illetve gyarló pillanatokon túl… a vébé, ahogy ismertük, piros lapot kapott és nem szólt közbe senki az érdekében.